A makói fokhagymát már egy szinten jegyzik a spanyol áruval, és évtizedes csökkenés után végre nő a termőterülete is – írja az MR1.
Évek óta egyre kevesebb a hagyma Makón és környékén. Akit nem szorított ki a piacról az olcsó kínai import, azt tönkretette a jég, a belvíz és a dráguló vetőmag. Az elmúlt tíz évben tizedére csökkent a hagymaföldek nagysága a környéken. Valamikor 300 családnak nyújtott megélhetést a hagyma, ma 25-30-nak.
De most úgy tűnik, nem hiába reménykedtek a kitartó gazdák, hiszen egy svájci cég fűszerfeldolgozó üzemet épít, és uniós szinten – sőt, talán a tengerentúlon is – piacot nyer a makói hagyma.
Most a jelek szerint a makói terménynek egyenlő esélyei vannak a spanyol fokhagymával, és ez áttörés, mert eddig csak leértékelt volt a magyar áru. Mágori Andrea negyven éve foglalkozik hagymatermesztéssel, és most azt mondja, bízik a fiatalokban, akik évről-évre növelik a termőterületüket. Abban bízik, hogy visszatérnek oda, ahol a kilencvenes években jártak, amikor Európa meghatározó hagymatermő vidéke volt Makó. Szerinte megváltoztak a fogyasztói szokások is, a hazai vásárlóknak is elment a kedve a „se íze, se bűze” kínai hagymától, már keresik a hazai fokhagymát, és jó jel, hogy visszatértek az északi, finn és svéd vevők is.
(Forrás: mr1-kossuth.hu)