/

Századik születésnapján köszöntötték Laura nénit + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Rokonai, magyar és német unokatestvérei körében ünnepelte századik születésnapját a szegedi Benkóczy Laura.

A nénit Szeged Megyei Jogú Város nevében Kozma József, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke köszöntötte Botka László polgármester emléklapjának átadásával, melyben a város vezetője jó egészséget és békés öregkort kívánt szeretetteljes családi környezetben. A képviselő egyben a Magyar Köztársaság kormányának köszöntő emléklapját is átadta az ünnepeltnek. Virágcsokorral valamint az ároni áldással köszöntötte Laura nénit Kondé Lajos pasztorális helynök, a dóm plébánosa.

“Erre a száz évre úgy tekintek vissza, hogy elfelejtek jót és rosszat is, csak a jövőben bízok mostmár” – mondta el portálunknak az egy évszázadot megélt Laura néni, akinek életpályája lefedi a huszadik század nagy részét. “Háromszor kellett talpra állnunk, mikor mindenünket elvették. A fiatalkoromra emlékszem vissza szívesen, akkor még magyar korona és pengő volt – el tudtam menni a világon mindenhova. Azóta se volt erre alkalmam…” – emlékezett vissza Benkóczy Laura.

Laura néni 1911. július 11-én született Szatymazon. Szüleivel és tíz testvérével gyermekkora óta Szegeden, a Madách utcában laktak, testvérei közül már csak ő él egyedül.
Laura néni Szegeden végezte az elemi iskolát, a Felső Kereskedelmi Iskolában könyvelői képesítést szerzett. Ezt követően rövid ideig egy építőipari cégnél dolgozott könyvelőként, majd a Borforgalmi Vállalatnál könyvelő, később pénzügyi vezető lett. 1971. december 15-én vonult nyugdíjba, munkatársai szerették, munkáját elismerték. Kiváló dolgozó kitüntetést is kapott.
Mindig szeretett kirándulni bel- és külföldön egyaránt. Érti és szereti is a zenét, hosszú éveken át volt operabérlete. Mindenféle zenei műfajt kedvel, hobbi szinten 80 éves koráig zongorázott is.
A hozzátartozók elmondása szerint Laura néni hosszú életének titka a jó génekben rejlik. A vidámság és a jó hangulat jellemzi a Laura nénit körbevevő segítőket, amely sok nehézségen átsegítette.

no images were found

Előző sztori

Takács László lesz a Szeged 2011 vezetőedzője (FRISSÍTVE)

Következő sztori

Országgyűlés: fogyasztóvédelem, választójogi reform, egyházügyi törvények