Közélet

Országgyűlés: fogyasztóvédelem, választójogi reform, egyházügyi törvények

Országgyűlés: fogyasztóvédelem, választójogi reform, egyházügyi törvények

2011. július 11., hétfő
Országgyűlés: fogyasztóvédelem, választójogi reform, egyházügyi törvények

Még az idén megszületik az új fogyasztóvédelmi törvény, az új fogyasztóvédelmi stratégia, illetve az érdekegyeztetéshez hasonlóan újul meg a Fogyasztóvédelmi Tanács működése - közölte Matolcsy György nemzetgazdaság miniszter a szokásos éves meghallgatásán az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának hétfői ülésén.

Mint közölte, augusztusban lezárul Magyarország negyedik középtávú fogyasztóvédelmi politikájáról szóló konzultáció, a stratégia őszre elkészül, ahogy a fogyasztóvédelmi törvény tervezete is. Azt mondta, a stratégiában erősítik a piacfelügyeletet, a fogyasztókat helyezik jogi szabályozás középpontjába, kibővítik a hatósági jogalkalmazás eszköztárát, és jobban kívánnak élni a hatósági ajánlás eszközével. A miniszter szerint a 2010 közepétől indult gazdaságpolitikai fordulat keretében megszilárdították a fogyasztóvédelem két "védővonalát". Az első "védővonal" a gazdaságpolitika, annak fogyasztásra, reálkeresetekre gyakorolt hatása, második az alkotmányba beépített adósságfék, a harmadik a fogyasztóvédelmi politika - közölte azzal, hogy ha a gazdaságpolitika nem védi a fogyasztók vásárló erejét, vagy elfut az adósság, akkor nehéz ezt működtetni. Hozzátette: az első két védő vonalat megszilárdították, e harmadikra tudnak koncentrálni.

Simon Gábor

(MSZP), a bizottság elnöke az ülésen egyebek közt azt javasolta, hogy a pályázatoknál ismerjék el önerőként az önkéntes munkát, illetve fontolják meg a magáncsőd intézményének bevezetését.

Ertsey Katalin

(LMP) jelezte, pártja plázastopról készült előterjesztése a helyi piacok védelmében jött létre. Szerinte a Fogyasztóvédelmi Tanács működésének tervezett átalakítása része az Országos Érdekegyeztető Tanács átalakításával kapcsolatos negatív folyamatnak. Beszélt arról is, hogy a devizahiteles mentőcsomag a bankoknak nyújtott túlzott védelmet.

Selmeczi Gabriella

(Fidesz) azt szorgalmazta hogy a fogyasztóvédelemhez kapcsolódó szankciórendszer egészét vizsgálják felül.

Zsigó Robert

(Fidesz), a bizottság alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az állampolgárok pénzügyi ismereteit kell növelni.

Matolcsy György

a felvetésekre válaszul egyebek közt arról beszélt, hogy érdemes lenne a magáncsőd intézményét bevezetni, és ha a csőd-, felszámolási eljárás átalakításával össze tudják hangolni, akkor ez a fogyasztóvédelmi nemzeti stratégia része is lehet, de az intézmény bevezetése pénzügyi oldalról is jogos felvetés. Közölte: el tudná képzelni azt is, hogy az önkéntes munkát beszámítják a pályázatoknál. A plázastoppal kapcsolatban annyit mondott: központilag kell meghatározni, hogy Magyarországon a nagy áruházláncok terjedése hol álljon meg, e területén a "fékre", a helyi piacok ösztönzésénél a "gázra" szeretne lépni a kormány. A Fogyasztóvédelmi Tanács átalakításáról szólva megjegyezte, a stratégiával összefüggésben az ősszel változtatnak a működésén, a cél, hogy a háromoldalú rendszer sokoldalúvá alakításával az információk, a visszajelzések a lehető legszélesebb körben megforduljanak. A nemzetgazdasági miniszter a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséről annyit mondott, hogy az adóemelés üteméről szóló döntést az adótörvények őszi vitájában folytatják le. Emlékeztetett, hogy az unió meghatározta a jövedéki adóemelés 2018-ig szóló mértékét, az üteméről dönt a kormány javaslatára a parlament. A minisztérium álláspontja világos, emelni kell ezt az adót. Ez államháztartási, fogyasztóvédelmi és európai uniós kérdés - hangsúlyozta. A szakminiszter devizahitelesekről szólva úgy fogalmazott: az otthonvédelmi terv a kormány legnagyobb fogyasztóvédelmi vállalkozása. Cáfolta azt a felvetést, hogy a program bankoknak nyújtana a túlzott védelmet. A költségeket áthárítottuk a bankokra és nem engedtük levonni ezeket a bankadóból, mert ilyen követelés is elhangzott a bankok részéről - emelte ki.

Az LMP várhatóan nem vesz részt a választójogi reformot kidolgozó bizottság munkájában

A Fidesz hét végén ismertetett választójogi elképzeléseiről "egy árva szó nem hangzott el" a választójogi reform kidolgozására létrehozott bizottság ülésein, ezért az LMP fontolóra veszi, hogy a továbbiakban nem vesznek részt a testület munkájában - mondta hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján

Schiffer András

. A frakcióvezető szerint ugyanis a szombati fideszes bejelentések azt mutatják, hogy a kormánypárti többség sem a saját maga által létrehozott intézményeket sem a közösen elfogadott eljárási szabályokat nem tiszteli. A politikus, aki a sajtótájékoztatón egyébként a Fidesz - általuk vélt - "legnagyobb pofátlanságainak top tízes listáját" sorolta fel, kérdésre válaszolva azt mondta, az esetleges távolmaradásról frakciójuk még nem tudott tárgyalni. Úgy vélte azonban: addig nincs értelme részt venni a bizottsági munkában, amíg a Fidesz nem kezd érdemi egyeztetéseket a másik négy képviselőcsoporttal. Az LMP által készített listát ismertetve, annak első helyére tette azt, a képviselők javadalmazásáról szóló törvény módosításához benyújtott zárószavazás előtti javaslatot, amelyik átfogóan változtatta meg a villamosenergia- és a gáztörvények szabályait, valamint létrehozta a szervezett gázpiacot és gáztőzsdét. Az eljárási és igazságszolgáltatást érintő egyéb ügyek módosításáról szóló törvényjavaslatról, amelyik többek között a védőügyvédekkel való kapcsolattartást is korlátozza, azt mondta, hogy azt egy hétfő reggel az alkotmányügyi bizottság ülésén kapták kézhez. Felhívta a figyelmet, hogy az előterjesztésről a kormány képviselője is úgy vélte, hogy abban több alkotmányellenes rendelkezés található. Hozzátette, hogy a testület kormánypárti tagjai ennek ellenére támogatták a tervezetet, amit a parlament "gyakorlatilag érdemi módosítás nélkül el is fogadott". Az LMP által felállított képzeletbeli dobogóra felkerült az a törvénymódosítás is, amelyikkel a kihirdetés napján változtatták meg az egy héttel korábban elfogadott termékdíj-törvényt. Botrányosnak tartotta, hogy a "súlyos jogkorlátozásokat jelentő" büntetőeljárási törvénycsomagot pedig hajnali négy és hat óra között vitatták meg, négy képviselő jelenlétében. Egészen elképesztőnek nevezte azt a döntést, amikor az alkotmánybírák jelölésével megbízott esti bizottság körülbelül tíz perc alatt alkalmasnak találta az öt kormánypárti és alkalmatlannak a négy ellenzéki jelöltet. Hozzátette, hogy a jelölteket csak másnap hallgatták meg, akik között egyébként ott volt az eseti bizottságot korábban vezető Balsai István is. Schiffer András kijelentette azt is, hogy a kormánypárti képviselők a termékdíjról szóló jogszabályt "tételes törvényi előírások megszegésével tolták át a Házon". Kitért arra is, hogy a múlt héten az alkotmányügyi bizottsághoz "a szél befújt" egy zárószavazás előtti módosító javaslatot, amely meghiúsította a dohánytermékek jövedéki adójának emelését. Hozzátette, hogy Balsai István bizottsági elnök sem tudta megmondani, hogy ki a javaslat értelmi szerzője. Emlékeztetett rá, hogy miután az energetikai törvénycsomagot három hónapig tárgyalta a parlament, ahhoz a zárószavazás délelőttjén érkezett egy harminc oldalas módosító csomag. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a parlament még el sem fogadta az úgynevezett "hamburgeradót", de arról már döntöttek, hogy azt a kereskedők megtérítik majd a beszállítóknak. Végül kitért arra is, hogy a ciklus vége felé egyre többször fordult elő, hogy a törvényjavaslatok tárgyalása során a kormánypárti vezérszónok felolvasta saját szövegét, majd elhagyta az üléstermet, így nem alakulhatott ki valódi vita.

Több zárószavazás előtti módosító indítvány érkezett az egyházügyi törvényhez

A jövőben az egyházi kapcsolattartásért felelős miniszterhez kellene benyújtani az egyházak nyilvántartásba vételére irányuló kérelmet, ha az Országgyűlés hétfőn elfogadja a kereszténydemokrata

Stágel Bence

zárószavazás előtti módosító indítványát. Egy másik KDNP-s módosító javaslat alapján a Magyarországi Metodista Egyház is bekerülne az elismert egyházak, vallásfelekezetek kategóriába. Az Országgyűlés honlapján közzétett módosító indítvány szerint a törvény 1. számú mellékletében szereplő egyházakat az Országgyűlés döntése alapján a miniszter venné nyilvántartásba. A tárcavezető a nyilvántartásba vételi kérelem Országgyűlés elé terjesztéséről, vagy a kérelem elutasításáról annak beérkezésétől számított hatvan napon belül köteles dönteni. Szintén a miniszter terjeszthetné az ügyész megkeresése alapján az Országgyűlés elé annak az egyháznak a megszüntetésére és törlésére vonatkozó javaslatot, amelynek tevékenysége az alaptörvénybe, jogszabályba ütközik, illetve ha a bejegyzést meg kellett volna tagadnia, vagy ha a tényleges tevékenysége alapján a nyilvántartásba vételre nem kerülhetett volna sor. Az Országgyűlés a miniszter javaslata alapján az egyházat törölheti a törvény 1. számú mellékletét képező jegyzékről. A módosító javaslat értelmében az azonos hitelveket valló, Magyarországon lakóhellyel rendelkező cselekvőképes természetes személyek hozhatnának létre vallásuk gyakorlása céljából egyházat, az állandó kategória kikerülne az eredeti indítványhoz képest. A kereszténydemokrata politikus rögzítené továbbá, hogy az egyház a vallási tevékenységhez kapcsolódó személyes adatokat belső szabályai szerint kezeli, az érintett hozzájárulása nélkül - egyházon kívül - nyilvánosságra nem hozhatja, valamint másnak át nem adhatja. A szintén kereszténydemokrata

Harrach Péter

és

Lukács Tamás

módosító javaslatával elismert egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek kategóriába kerülhet a Magyarországi Metodista Egyház.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.