Közélet

Nőtt a mozgáskorlátozottak gépjármű-támogatása

Nőtt a mozgáskorlátozottak gépjármű-támogatása

2011. július 5., kedd
Nőtt a mozgáskorlátozottak gépjármű-támogatása

Nőtt a támogatás, egyszerűbb az ügyintézés

Megháromszorozódott, 300 ezer forintról 900 ezerre nő a súlyos mozgáskorlátozottak gépjármű-vásárlási támogatása. A most elfogadott kormányrendelet szerint duplájára nő a használt jármű vásárlása esetén folyósított összeg, ami 600 ezer forint lesz ezután, és szintén háromszorosára nő, tehát 90 ezer forint lesz az átalakításhoz nyújtható támogatás. Változás az is, hogy ez év szeptemberétől a jogosultságról a kormányhivatalok szociális és gyámhivatalai döntenek a benyújtott orvosi dokumentáció vagy a fogyatékossági támogatás megállapításáról szóló határozat alapján.

A mozgásszervi fogyatékos személyek közlekedési kedvezményrendszerét új rendelet szabályozza mostantól. Ennek értelmében az új gépjárművásárláshoz adható támogatás összege 300 ezer forintról 900 ezer forintra, a legfeljebb négy éve forgalomba helyezett használt gépjármű vásárlása esetén pedig ez az összeg a duplájára, azaz 600 ezer forintra emelkedett. A vételár 60%-ára, de legfeljebb 600 ezer forintra nő a támogatás mértéke a segédmotoros kerékpárnak minősülő három vagy négykerekű jármű, illetve gépi meghajtású kerekesszék megvásárlása esetében is, attól függetlenül, hogy új, vagy használt járműről van szó. Az átalakításhoz nyújtható támogatás szintén a háromszorosára, 90 ezer forintra változott. A rendelet a támogatás összegének jelentős növelése mellett eltörölte a jövedelemkorlátot, megszüntette a vásárolt gépjármű vételárának hárommillió forintban történő limitálását és maximális lökettérfogatának meghatározását is. A szerzési és átalakítási támogatásra való jogosultság elsősorban olyan mozgásszervi fogyatékossággal élő személynek jár, aki a gépjármű vezetésére maga is képes. Kiegészítő jelleggel pedig a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozója is élhet ezzel, amennyiben súlyosan mozgáskorlátozott, vezetésre alkalmatlan személyről gondoskodik és szállítását vállalja. Az ügyfelek a szerzési, illetve átalakítási támogatás iránti kérelmeket a lakóhely szerint illetékes kormányhivatal szociális és gyámhivatalánál nyújthatják be 2011. szeptember 15-éig (Szeged, Rákóczi tér 1. IV.em). A jogosultságokról a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala – az általa létrehozott bizottság véleményének kikérésével és a keretszám figyelembevételével – 2011. október 15-éig dönt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.