Sport

Labdarúgás: Szegedre jön a Honvéd és az Újpest is

Labdarúgás: Szegedre jön a Honvéd és az Újpest is

2011. július 5., kedd
Labdarúgás: Szegedre jön a Honvéd és az Újpest is

Az MLSZ versenybizottságának keddi ülésén kialakult a magyar másodosztály mezőnye, és a csoportok beosztása. A Szeged 2011 újonnan létrejött NB II-es csapata az Újpestet és a Honvédot is fogadja majd - tudtuk meg az MLSZ honlapjáról.

A Makói FC jogán NB II-es induló újonc szegedi együttes legmesszebbi túrái Kazincbarcikára, Vácra és Bőcsre (amennyiben az MLSZ elfogadja a borsodiak jelentkezését) vezetnek majd, a legrangosabb ellenfelekként pedig a Honvéd, az Újpest és a Debrecen második számú csapatai érkeznek majd a Tisza-partra. A már korábban elfogadott 28 nevezés mellett kedden további három csapat indulását fogadta el az MLSZ versenybizottsága, így a Veszprémi FC, a Honvéd II, és az Orosháza nevezése is érvényes az NB II-re. A liga 32. csapatát a Bőcs Sport Kft. által üzemeltetett együttes jelentheti, amely a 2010-2011-es versenykiírás alapján, illetve a visszalépések, licenchiányok miatt került a nevezésre felkért csapatok rangsorának élére. A Bőcs szándéknyilatkozatban jelezte, él az NB II-es nevezés lehetőségével, a csapat legkésőbb 2011. július 8-ig igazolhatja, hogy megfelel a további feltételeknek. Amennyiben a versenybizottság a Bőcs Sport Kft. nevezését elfogadja, a csoportbeosztás az alábbiak szerint alakul:

NB II 2011-2012-es szezon:

Keleti csoport:

Békéscsaba 1912 Előre SE Bőcs Ceglédi VSE Dunakanyar-Vác DVSC II Egri FC Budapesti Honvéd FC II Kazincbarcika Szeged 2011 Mezőkövesdi SE Nyíregyháza Spartacus Orosháza REAC Szolnoki MÁV Újpest FC Vecsés FC

Nyugati csoport:

Bajai LSE BKV Előre Budaörsi SC Dunaújváros Pálhalma Agrospecial SE FC Ajka Videoton-PFLA FTC II Kozármisleny Gyirmót FC Győri ETO II MTK Budapest Paks II Soproni VSE Szigetszentmiklósi TK Tatabánya Veszprémi FC

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.