Sport

Labdarúgás: Laczkó a munkáról, Bozóky a tervekről beszélt + FOTÓK

Labdarúgás: Laczkó a munkáról, Bozóky a tervekről beszélt + FOTÓK

2011. július 20., szerda
Labdarúgás: Laczkó a munkáról, Bozóky a tervekről beszélt + FOTÓK
A Szeged 2011 NB II-es csapatának szerdai edzésére is kilátogattunk. Az alakuló gárdának a KITE-Szeged volt játékosai adják a gerincét, melynek egykori csapatkapitányát, Laczkó Jánost kérdeztük az edzésmunkáról, Bozóky Imre, az új klub vezetője pedig a jövőről beszélt. „Már az első pillanatban világos volt, hogy mi az elvárása felénk Takács Lászlónak” – mondta el portálunknak Laczkó. „A rövid passzos, gyors játékot szeretné viszontlátni, sok futással fűszerezve. Magam egyébként régóta ismerem a mestert, a Ferencvárosban volt utánpótlásedzőm, úgyhogy nagyon könnyen szót értünk, de e téren a többiekkel sincs probléma. Most főleg a gyorsasági gyakorlatokon van a hangsúly, a nagy meleg miatt a hosszú távú futások egyelőre elmaradtak. Sok a labdás gyakorlat, a technikai dolgok, az állóképességet ezeken belül fejlesztjük” – így a játékos, aki hozzátette, hogy jelenleg a tavalyi KITE-Szeged adja a csapat gerincét, és bízik benne, hogy az egykori játékostársak együtt is tudnak maradni az új alakultban, de az új játékosok sem ismeretlenek. „Ezt a hetet szánjuk arra, hogy kialakuljon az a végső 18 fős keret, akikre az edző számít majd az NB II-ben, és ezekhez a focistákhoz csatlakoznak majd a gyulai futballakadémia legjobb fiataljai” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Bozóky Imre, aki kiemelte, hogy ennek az esztendőnek, a 2011/2012-es bajnokságnak az a célja, hogy a csapat a lehető legjobbat hozza ki magából, és felépülhessen egy alap. „Itt a csapat mellett magára az egyesületre gondolok, annak hátterére, aminek úgy kell működnie, hogy hamarosan komolyabb célokat tűzhessen ki maga elé a Szeged 2011” – zárta gondolatait a csapatvezető. A Szeged 2011-be folyamatosan érkeznek próbajátékra a focisták, a csapathoz a tervek szerint a napokban csatlakozik majd Kolozsvári János is, a Makó egykori trénere, aki Takács László segítője lesz a szakmai munkában. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.