A hondurasi légiós is a Szeged 2011 utazó keretében (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

Hétfő reggel edzőtáborba vonul a Szeged 2011 NB II-es labdarúgógárdája, az ezt megelőző válogatómérkőzést Kiskundorozsmán tartotta a csapat, kialakult az utazó keret is.

A KITE-Szeged játékosai, a Makóról érkezettek, a gyulai akadémista fiatalok, és a pénteken bemutatkozó kameruni és hondurasi légiós egyenlően elosztva alkottak egy-egy csapatot. A szemerkélő esőben zajló mérkőzést megtekintők “lelátói hangjai” szinte egybehangzóan dicsérték a hondurasi Bryan Fabrizio Reyes Colon technikáját, míg a kameruni Steve Simtchatchával szemben jóval kritikusabb véleményeket fogalmaztak meg. A meccs második felében egy belépő nyomán bokasérülést szenvedett a gyulai akadémiáról érkezett U19-es román csatár, Petra Catalin, ő a pályaszélén, befáslizott lábbal, fájdalmasan sántikálva várta végig a válogatót. Az edzőmeccset a helyszínen tekintette meg Bozóky Imre klubelnök is.
A válogatón 5-2 arányban a rutinosabb játékosokból álló zöldek nyerték.

A korábbi értesülésekkel szemben a mezőkövesdi Hegedűs Tibor nem tart a csapattal a gyulai edzőtárborba, ellenben helyet kapott benne a hondurasi légiós Bryan F. R. Colon. A csapat hétfő délelőtt indul Gyulára.

A Gyulára utazó tervezett hivatalos keret: Czirbus, Trepák, Batik G. (kapusok), Varga F., Tóth I., Magyar Gy., Radnai, Varga I., Bryan Colon, Puskás, Laczkó J., Batik B., Gellér, Podonyi, Brinszky, Vágó A., Kazi, Puhalak, Bernáth, Gahwagi, Kulacsik.

no images were found

Default thumbnail
Előző sztori

Thealter U21 blog - Harmadik nap: Lesznek még szép napjaink

Default thumbnail
Következő sztori

Megszűnt a várakozás Röszkén

Legutóbbi hasonló cikkek