Sport

Labdarúgás: birkózik már a meleggel a Volán + FOTÓK

Labdarúgás: birkózik már a meleggel a Volán + FOTÓK

2011. július 12., kedd
Labdarúgás: birkózik már a meleggel a Volán + FOTÓK
Július 7-e óta a Tisza Volán SC Szeged labdarúgóinak nyári felkészülése. Buchholcz Gábor tanítványai a hőség ellenére és lelkesen vetették bele magukat a munkába. Egyelőre egy játékos érkezése és távozása biztos. Könnyedebb, ráhangoló edzésekkel indítottak a kék-feketék múlt csütörtökön, július 11-étől, hétfőtől azonban teljes gőzzel folyik az alapozás - mondta el portáluknak Halkó Pál. A szakosztályvezetőtől megtudtuk: a hétvégén még több futballistát elengedtek egy balatoni fesztiválra, illetve két beteg és három sérült is akadt. Lassan azonban mindenki a fedélzeten, így Buchholcz Gábor vezetőedző irányításával valóban érdemi munka folyhat immár a Felső Tisza parton.

Az utánpótlás is belekezd

Az U19-es csapat Hüvös Gábor vezetésével pénteken 18 órakor kezdi meg a felkészülést.
A Tisza Volán SC Szeged NB III-as együttese - mely tavaly nyolcadikként zárt az Alföld csoportban - a tervek szerint az augusztus 20-i hétvégén kezdi meg bajnoki szereplését, azonban ha minden jól alakul, azt megelőzően már két tétmérkőzést is vívnak a kék-feketék. A magyar kupa országos főtábláján ugyanis augusztus 6-7-én rendezik az első, egy héttel később a második fordulót. Addig is három edzőmeccset már lekötöttek a volánosok, de még további kettőt terveznek. Július 16-ával és 20-ával kapcsolatban még zajlanak az egyeztetések. Az viszont már eldőlt, hogy július 23-án a Kecskemét II., 27-én az Ásotthalom, 30-án pedig az Orosháza vendégeskedik Szegeden. "Arra számítunk, hogy a tavalyi keretünk döntő része egyben marad. Egyelőre csak egy távozóról tudunk, Mórocz Zsolt már korábban bejelentette, hogy nem folytatja ezen a szinten a pályafutását (információink szerint a megye I-es Kiskundorozsmához tart - a szerk.). Természetesen szeretnénk erősíteni, megvannak a terveink, s javában zajlanak a tárgyalások. Már sikerült megállapodnunk a korábban a Hódmezővásárhelyi FC-ben szerepelt csatárral, Rácz Dezsővel, őt leigazoltuk. Rajta kívül is keresünk még olyan futballistákat, akik támadóként, támadó középpályásként lehetnek segítségünkre" - árulta el a szakosztályvezető. Az új fiú, Rácz Dezső egyébként 22 esztendős, s tavaly hétszer volt eredményes a vásárhelyiek NB III-as gárdájában. Erőszakossága, gólérzékenysége a Volánnak is sokat jelenthet. S hogy milyen tervekkel, reményekkel várja a pontvadászatot a megyeszékhely NB III-as csapata? "Célunk változatlan: bajnokságot szeretnénk nyerni" - jelentette ki határozottan Halkó Pál. A Tisza Volán SC Szeged felkészüléséről - mint a korábbi években - természetesen idén is folyamatosan beszámolunk majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.