Sport

Kosárlabda: elfogadták a Szedeák nevezését (FRISSÍTVE)

Kosárlabda: elfogadták a Szedeák nevezését (FRISSÍTVE)

2011. július 21., csütörtök
Kosárlabda: elfogadták a Szedeák nevezését (FRISSÍTVE)

Első körben összesen hét csapat, öt férfi és két női együttes nevezését fogadta el a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. A SZEGEDma.hu úgy értesült, a Naturtex-SZTE-Szedeák nevezése is rendben átment elsőre.

A férfiaknál öt együttes nevezése felelt meg az NB I/A megszigorított nevezési feltételeinek, a többi kilenc csapatnak július 29-ig, jövő péntekig kell kisebb adminisztrációs hiányosságaikat pótolniuk. Információink szerint a Naturtex-SZTE-Szedeák nevezése is az elfogadottak között van, ezt azonban a kosárlabda-szövetségnél hivatalosan nem kívánták megerősíteni. Az MJUS-FORTRESS Körmend

honlapjának híradása szerint

a Vas megyeiek nevezése is átment. "Még a csapatoknak is meg kell szokniuk, hogy most más rendszer van, keményebbek a feltételek" - közölték megkeresésünkre az MKOSZ-nél. A kosárcsapat háza tájáról megerősítették, hogy a Szedeák nevezését valóban rendben találták a szövetségnél. Szerdán bírálta el a Minősítő Bizottság a női csapatok nevezését is az NB I/A-ra, itt mindössze két gárda papírjai voltak rendben elsőre (BEAC és Zalaegerszeg), tizenegynek szintén hiányt kell pótolnia. Mint már korábban megírtuk, a szegedi női csapat is időben

beadta nevezését

, ám a névadó szponzor kapcsán folyamatosan zajló tárgyalások miatt itt is hiánypótlásra kerül sor, melyet július 29-ig kell megejteniük. Amint azt a szövetségnél közölték, egy-két csapatnál vannak komolyabb hiányosságok is, de ezek kiléte egyelőre szintén nem nyilvános.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.