Sport

Kolozsvárinak a labda mellett a szív és az ész is fontos

Kolozsvárinak a labda mellett a szív és az ész is fontos

2011. július 22., péntek
Kolozsvárinak a labda mellett a szív és az ész is fontos
A Szeged 2011 NB II-es csapatának csütörtöki edzésére rekordszámú játékos érkezett, és bekapcsolódott a szakmai munkába Kolozsvári János is. A csapat vezetőedzőjével beszélgettünk a közelebbi, távolabbi jövőről és a pályakérdésről.– Alakul, formálódik a Szeged 2011 kerete, önnel együtt érkeztek a csapathoz makói játékosok is. – Sajnos egy kicsit meg vagyunk csúszva időben, előbb kellett volna lépni az igazolások tekintetében, akkor könnyebb dolgunk lenne, hiszen a legkelendőbb játékosok már aláírják szerződéseiket július közepére. Ami most a keretünkben biztos, hogy a Makóról érkezők azért jöttek, mert erősségei lehetnek a gárdának, nekik helyük van a csapatban. Az egykori KITE-Szegedből is lesz egy mag, mely a csapat gerincét alkotja. És ahogy erre az időszakra jellemző, érkeznek a próbajátékosok is. A legnagyobb gondom, most az, hogy a lehetőségek nem a legideálisabbak a szakmai munkára. A hátsó füvön, egy félpályányi területen tudunk csak edzeni. Csütörtökön több mint harminc játékossal tréningeztünk, ez így egy kicsit komolytalan. A pályakérdést meg kell oldani! – Mi a fontos önnek egy játékosban? – A játéktudása mellett az, hogy szeressen focizni, tudjon lemondani érte bizonyos dolgoktól, és erős legyen mentálisan, egyszóval szív és ész is kell a labdaérzék mellé. – Hogyan oszlik meg a munka ön és a csapat másik edzője, Takács László között? – Nagyon jól megértjük egymást. Mindketten vidéki srácok vagyunk, ő mezőhegyesi én bajai. Ő azonban jobb futballista volt nálam. Szegedre negyven éve kerültem, középiskolába és főiskolára is itt jártam, igaz, már huszonkilenc éve élek Makón. Könnyen megtaláljuk Takács Lászlóval a közös hangot. Egyenrangú társak leszünk, minden döntésünk közös lesz, ő a csapatfőnök, én a vezetőedző.
– Mit szól a sorsoláshoz? Szolnokra utaznak augusztus 21-én, a bajnoki nyitányon. – El tudtam volna képzelni könnyebb kezdést is. A Makóval mindig nehéz meccseket vívtunk a Szolnok ellen. Teljesen átalakult az ellenfelünk kerete. Hasonló cipőben járnak mint mi, bár ők lényegesebben jobb körülmények között edzenek. Ott is a helyiekre, a Szolnok megyeiekre alapoznak. Mi is ezt szeretnénk elérni, hogy minél több Csongrád megyei játékos legyen a keretünkben. Ezek a fiúk itt helyben kamatoztassák tudásukat, ne Szigetszentmiklóson, Békéscsabán vagy Cegléden, hanem Szegeden, a megyeszékhelyen. És bizony jöttek volna, beszéltem több helyi kötődésű focistával, szegedivel is, de azt mondták, hogy nem kaptak időben komoly ajánlatot, ezért írtak alá máshová. Nem mondtunk re róluk, így elképzelhető, hogy télen, vagy a következő szezon kezdetekor már itt játszhatnak. – Milyen célokat tűztek ki a 2011/2012-es bajnokságra? – Az elsődleges feladat most a csapatformálás, megragadni az NB II-ben. Senki ne várja azt tőlünk, hogy mindjárt az első évben a dobogóra lépünk. Meg kell erősödni, össze kell forrni egy jól működő közösséggé. Helyezés tekintetében a 8-12. hely lehet a reális, egy biztos középcsapatként zárni a szezont. – És a közeljövő? – Vasárnap elmegyünk Gyulára egy hétre, ahol már edzőmeccseket is játszunk. Az utolsó három hetet már itt töltjük, és én mindössze annyit szeretnék elérni, hogy legyen minden nap másfél óránk egy egész pályán edzeni. Negyven éve léptem be erre a pályára, de akkor jobb állapotban volt ez a stadion, mint most, ez sokat elárul arról, hogy mennyire törődtek az elmúlt időszakban Szegeden a focival. A Szeged 2011 a vezetői hátterével ezen akar most változtatni. A szegediek eleget böjtöltek már, szerencselovagok építette klubok fellángolásain, és hamvadásain. Ez a helyzet fog most megváltozni, amire garancia a vezetői stáb, és bízom benne, hogy a szakmai háttér is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.