Kultúra

Kero®: Már nem csak az időseké az operett

Kero®: Már nem csak az időseké az operett

2011. július 30., szombat
Kero®: Már nem csak az időseké az operett
A tavalyi siker után idén ismét Bizet Carmenje tölti be a Szegedi Szabadtéri Játékok operájának helyét a repertoárban. Kerényi Miklós Gábor Kossuth-díjas rendező, a Budapesti Operettszínház direktora az operából is népszínházat álmodik, míg az operett újjáéled, és sorban hódítja meg a hazai színházakat. – Eltelt egy év, milyen lelkülettel érkezik a sokat próbált opera-, operett- és musicalrendező a Dóm térre, mennyi munkát kívánt a Carmen? – Az eltelt idő alatt egy sereg új gondolata támad az embernek. Fontos, hogy újra fel kell kelteni mindenkiben az előző év érzeteit is, vissza kell adni, hogy mit miért csináltunk, és ez nem egyszerű. Az operarendezés és maga a rendezés is nemcsak a mozgások megismétléséről, hanem lelki kapcsolatok és viszonyok újraéléséről szól. Mindent újra kell gondolni és újra kell tölteni, a számítógép nyelvén szólva frissíteni kell, az információkat meg kell adni, újra át kell élni, fel kell tüzelni, fel kell csiholni. Nem beszélve arról, hogy most van egy új szereplőnk, aki igazán nagyon szimpatikus és nagyszerű srác, egy afroamerikai Escamillo, Nmon Ford, aki egy varázslatos egyéniség, és nagyon jót tesz a produkciónak. – Egy felújításnál örül a rendező az új szereplőnek, vagy jobban szereti a megszokott, bevált színészeket? – Szeretem az új arcokat, ha jók. Ez a fiatalember rendkívül okos és tehetséges. – Tavaly is élményoperát ígért, és azt mondta, a fiatalokat is szeretné megnyerni a műfajnak. – Mindig arra törekedtem, hogy a nyugalom mellett felkavaró pillanatok is szülessenek mind a színpadon, mind körülötte. Az opera óriási szerelem, és hiszek abban, hogy nem a kiváltságosak műfaja kell hogy legyen, hanem igazi, zenés népszínház, ami sokakat hódít meg, és ami – nem szégyellem mondani – szórakoztat, miközben gondolati kalandokat kelt, és eljuttatja az embereket a katarzishoz. – Gyakorta hallani, hogy színházak, társulatok küzdenek komoly nehézségekkel a gazdasági válság miatt. Mit tapasztal az Operettszínház igazgatójaként? – Tízéves tevékenységünk alatt az operettek közönsége körülbelül húsz százalékkal nőtt. Megszűnt az a korábbi állapot, hogy csak az idősek nézik ezt a műfajt, a múlté már az a tendencia, hogy folyamatosan csökkennek a nézőszámok. Az operett egy igazi, izgalmas és nagyon jellemzően magyar műfaj, hungarikum. Ennek az az oka, hogy a mi lelkületünkben rettenetesen benne rejlik az operettet jellemző szerelmi őrület, az ezen való mélységes elkeseredés, ennek a kimulatása, kivigadása. A következő pillanatban pedig egy kis mosoly, amivel bármikor bele tudunk nézni a tükörbe, és azt tudjuk mondani, hogy hát ezt nagyon ügyetlenül csináltuk. Ha végre lefejtjük az operettről a nosztalgiahullámot, a múzeumot, a „honthyhannaságot” és a „rátonyiróbertséget”, illetve elhisszük, hogy a mai módon, a mai fiatalok nyelvén kell játszani, akkor ez egy remek, összetett műfaj. – Ismert a szakmán belül is az operettel szembeni fenntartás, a műfaj egyfajta lenézése. Az Operettszínház tudott-e változtatni ezen a képen? – Rettenetesen sokat mozdított. Ha arra gondolok, hogy mennyi operettet játszottak 15 évvel ezelőtt, ahhoz képest most azt látjuk, hogy az ország összes színházában – beleértve Szegedet is – újra műsoron van a műfaj, hol örömmel, hol összeszorított foggal. De újra játsszák. Hol megújítva, hol nem megújítva – de azt látom, hogy az operett műfaja újraéled, és ez biztosan a mi tevékenységünk eredménye is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.