Júliusi Tiszatáj: A műfordító magányossága

Irodalmunk egy kevésbé ismert területével foglalkozik tematikus blokk keretében a Tiszatáj júliusi száma: nevezetesen a fordításirodalom kapott fajsúlyos helyet. Orcsik Roland Bábel romjainál címmel Mesterházi Mónikával, Rácz Péterrel és Széky János műfordítókkal készített beszélgetést, majd mindegyik alkotó bemutatkozott egy-egy művel is.

Az interjúból sok mindent megtudhatunk e gyötrelmes munka szépségéről, kínjairól, a műfordítók szakmai, erkölcsi és anyagi megbecsüléséről, illetve arról, hogy a fordításirodalom mennyire befolyásolja a világirodalomról, esetleg a szomszédos kultúrákról kialakított képünket, mennyire hat a kortárs magyar irodalomra. Kedvcsinálásképpen elolvashatjuk

Mesterházi Mónika

fordításrészletét

J.G.Farell

Zavaros idők (Trubles) című regényéből, az amerikai posztmodern atyjának,

Thomas Pynchonnak

a Beépített hiba (Inherent Vice) című művéből

Széky

kiváló tolmácsolásában kapunk ízelítőt, míg

Rácz Péter Franz Kafka

Milenához írt, magyarul eddig még nem publikált levelével örvendezteti meg az abszurd apostolának rajongótáborát. A három András,

Petőcz András, Lázár Bence András, Becsy András

és

El Kazovszkij

versei után

Térey János

kisprózáját és

Brenzovics Marianna

Darabolás című regényrészletét olvashatjuk, majd következik egy izgalmas összeállítás a kortárs perzsa költők,

Ali Abdollahi

és

Resa Tschaitschi

, a nyugati kultúrán nevelkedett olvasó számára kétségtelenül szokatlan alkotásaiból. Lazábban, de ide kapcsolódik

Jászberényi Sándor

újságíró érdekfeszítő helyszíni beszámolója a februárban történt kairói utcai lázongásokról, háborús eseményekről, amelyek során a rezsim hű emberei hajtóvadászatot indítottak az országban tartózkodó külföldi újságírók ellen, így krónikásunk is közvetlen életveszélyben volt. Érdekfeszítő, lebilincselő olvasmány a forrongó afrikai eseményekről. Következik másik kedvencünk,

Tőzsér Árpád

1999-ből származó irodalmi naplójegyzeteivel. „…sajnos, a huszadik század nem a civilizáció, nem a magas rendű formák, művészetek és egyéb nemes gondolatok százada volt, hanem bizony éppen a Gonoszé. Az ember két világháborúban, s két totális világdiktatúrában bizonyította be, hogy nem tud a szabadságával jól élni, hogy éppen olyan erővel tud vágyakozni a rosszra, mint jóra. Sőt!” Az erdélyi

Kántor Lajos

a közelmúltban öngyilkosságot elkövetett neves irodalomtudóstól, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott professzorától,

Cs. Gyimesi Évától

búcsúzik méltatva szerteágazó munkásságát, az oktatásban is alkalmazott szigorú elveit, amelyekkel örökké harcban állt a helybeli sekélységgel, csakúgy, mint a felső hivatalosságokkal, előírásokkal.

Szilágyi Domokosról

írt örök érvényű sorai ma is figyelmeztetően csengnek: „A történelem ott történik, ahol nem önjelölt társadalom-rendező végzi a szereposztást előre kijelölt forgatókönyv szerint, hanem ahol módja van bárkinek szerepet vállalni és kimondani a maga replikáját… A történelem manapság nélkülünk történik. Mert ahol a hatalom monologizál, ahol nincs semmilyen párbeszéd, ahol egymással is megszűnünk párbeszédet folytatni, hiszen az veszélyes, ott a történelem szünetel: ott egy minden jövőtől megfosztott, nyomasztó jelen van csupán.”

Németh Zoltán

Az irodalomtörténet mint mozaik című dolgozatában a magyar irodalomtörténet 1945 utáni fejezeteiről értekezik, a tárggyal foglalkozó, azóta megjelent köteteket hasonlítja össze, megállapítva, az irodalom története tulajdonképpen a recepció története is egyúttal. A Mérlegen rovatban könyvismertetőket olvashatunk a versrovatban már szereplő Petőcz András és Lázár Bence András legújabb verseskötetéről,

Grecsó Krisztián

vadonatúj regényéről és Térey János Protokoll című epikus költeményéről, valamint

Lengyel András

tanulmánykötetéről, melyben Kosztolányi,

Hamvas Béla, Radnóti

és

József Attila

„filozófia-képével”foglalkozik.