Júliusi Tiszatáj: A műfordító magányossága

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Irodalmunk egy kevésbé ismert területével foglalkozik tematikus blokk keretében a Tiszatáj júliusi száma: nevezetesen a fordításirodalom kapott fajsúlyos helyet. Orcsik Roland Bábel romjainál címmel Mesterházi Mónikával, Rácz Péterrel és Széky János műfordítókkal készített beszélgetést, majd mindegyik alkotó bemutatkozott egy-egy művel is.

Az interjúból sok mindent megtudhatunk e gyötrelmes munka szépségéről, kínjairól, a műfordítók szakmai, erkölcsi és anyagi megbecsüléséről, illetve arról, hogy a fordításirodalom mennyire befolyásolja a világirodalomról, esetleg a szomszédos kultúrákról kialakított képünket, mennyire hat a kortárs magyar irodalomra. Kedvcsinálásképpen elolvashatjuk Mesterházi Mónika fordításrészletét J.G.Farell Zavaros idők (Trubles) című regényéből, az amerikai posztmodern atyjának, Thomas Pynchonnak a Beépített hiba (Inherent Vice) című művéből Széky kiváló tolmácsolásában kapunk ízelítőt, míg Rácz Péter Franz Kafka Milenához írt, magyarul eddig még nem publikált levelével örvendezteti meg az abszurd apostolának rajongótáborát.

A három András, Petőcz András, Lázár Bence András, Becsy András és El Kazovszkij versei után Térey János kisprózáját és Brenzovics Marianna Darabolás című regényrészletét olvashatjuk, majd következik egy izgalmas összeállítás a kortárs perzsa költők, Ali Abdollahi és Resa Tschaitschi, a nyugati kultúrán nevelkedett olvasó számára kétségtelenül szokatlan alkotásaiból. Lazábban, de ide kapcsolódik Jászberényi Sándor újságíró érdekfeszítő helyszíni beszámolója a februárban történt kairói utcai lázongásokról, háborús eseményekről, amelyek során a rezsim hű emberei hajtóvadászatot indítottak az országban tartózkodó külföldi újságírók ellen, így krónikásunk is közvetlen életveszélyben volt. Érdekfeszítő, lebilincselő olvasmány a forrongó afrikai eseményekről.

Következik másik kedvencünk, Tőzsér Árpád 1999-ből származó irodalmi naplójegyzeteivel. „…sajnos, a huszadik század nem a civilizáció, nem a magas rendű formák, művészetek és egyéb nemes gondolatok százada volt, hanem bizony éppen a Gonoszé. Az ember két világháborúban, s két totális világdiktatúrában bizonyította be, hogy nem tud a szabadságával jól élni, hogy éppen olyan erővel tud vágyakozni a rosszra, mint jóra. Sőt!”

Az erdélyi Kántor Lajos a közelmúltban öngyilkosságot elkövetett neves irodalomtudóstól, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott professzorától, Cs. Gyimesi Évától búcsúzik méltatva szerteágazó munkásságát, az oktatásban is alkalmazott szigorú elveit, amelyekkel örökké harcban állt a helybeli sekélységgel, csakúgy, mint a felső hivatalosságokkal, előírásokkal. Szilágyi Domokosról írt örök érvényű sorai ma is figyelmeztetően csengnek: „A történelem ott történik, ahol nem önjelölt társadalom-rendező végzi a szereposztást előre kijelölt forgatókönyv szerint, hanem ahol módja van bárkinek szerepet vállalni és kimondani a maga replikáját… A történelem manapság nélkülünk történik. Mert ahol a hatalom monologizál, ahol nincs semmilyen párbeszéd, ahol egymással is megszűnünk párbeszédet folytatni, hiszen az veszélyes, ott a történelem szünetel: ott egy minden jövőtől megfosztott, nyomasztó jelen van csupán.”

Németh Zoltán Az irodalomtörténet mint mozaik című dolgozatában a magyar irodalomtörténet 1945 utáni fejezeteiről értekezik, a tárggyal foglalkozó, azóta megjelent köteteket hasonlítja össze, megállapítva, az irodalom története tulajdonképpen a recepció története is egyúttal.

A Mérlegen rovatban könyvismertetőket olvashatunk a versrovatban már szereplő Petőcz András és Lázár Bence András legújabb verseskötetéről, Grecsó Krisztián vadonatúj regényéről és Térey János Protokoll című epikus költeményéről, valamint Lengyel András tanulmánykötetéről, melyben Kosztolányi, Hamvas Béla, Radnóti és József Attila „filozófia-képével”foglalkozik.

Előző sztori

Terítéken a sárgadinnye

Következő sztori

Százezer cégre várhat felszámolás