Gazdaság

Gyarapodott a nagyszéksóstói bivalygulya + FOTÓK, VIDEÓ

Gyarapodott a nagyszéksóstói bivalygulya + FOTÓK, VIDEÓ

2011. július 21., csütörtök
Gyarapodott a nagyszéksóstói bivalygulya + FOTÓK, VIDEÓ
Egy fővel bővült a nagyszéksóstói bivalygulya, kedden délben jött a világra a legifjabb bivaly, az első idei borjú. Egyelőre nem lehet tudni a nemét, ugyanis anyja és a többi állat annyira védi és takarja, hogy nem látható rendesen a kis jövevény, nekünk viszont sikerült lencsevégre kapni az újszülöttet. Tavaly 22 borjúval gyarapodott a gulya, és idén október végéig körülbelül ugyanennyire számítanak. Összesen egy, Rómeó névre hallgató bika van az állatok között, aki negyvenöt „hölgy” társaságát élvezheti a nagyszéksóstói gulyában. Csányi László mórahalmi alpolgármestertől megtudtuk, több bikát azért nem tartanak, mert ölre mennének egymással. „Amikor a bikát először közéjük engedtük, úgy próbáltunk időzíteni, hogy az ellések zöme a turisztikai idényre és a kora őszi hónapokra essen. Ezt természetesen nem tudjuk teljes mértékben szabályozni, de ez tenyésztési szempontból is kedvezőbb, illetve természetesen vendégeket is csalogat a turisztikai szezonban” – magyarázta Csányi. Mint megtudtuk, ökológiai célból tenyésztik az állatokat, a fajtamegőrző állományt szabadon tartják a Nagyszéksóstónál, 100 hektár van részükre villanypásztorral körülkerítve. A terület a Kiskunsági Nemzeti Park kezelésében van, a bivalygulyát pedig egy szerb-magyar határmenti együttműködés keretében telepítették. A tavalyi szaporulatot jelenleg még karámban tartják, a 22 állat közül 15 „fiú” vár gazdára. A 2010-es elléseknél megfigyelték, hogy sokkal kevesebb üsző jött a világra, pedig a tenyészetben a nőstényekre van nagyobb szükség, hiszen a tehenek esetleges selejtezésekor így tudják majd pótolni az anyaállományt. Csányi László portálunknak elmondta, hogy a génállomány tisztán tartása miatt ügyelni fognak arra is, hogy mennyi ideig tartsák meg a mostani hímet, vagyis Rómeót mindenképp le fogják cserélni.

„Óvodákban” nevelik a borjakat

A bivalyok igazi családként élnek együtt, óvják egymást, különösen a borjakat. „Öt-hat borjúból álló óvodákat hoznak létre, például egy nádcsomó mellé elrejtik a kicsiket, s míg a tehenek legelnek, addig a többiek vigyáznak a bocsokra” – mesélte el Csányi László a tavalyi tapasztalatokat. Olyannyira védik a kicsiket, hogy például kedden délután az alpolgármester meg szerette volna nézni a legújabb jövevényt, de a többi tehén elbújtatta előle a dagonyába. Megtudtuk azt is, hogy a borjakat ügyetlenségük, sutaságuk miatt hívja a köznyelv bivalybocsoknak. A korábbi állatorvosi vizsgálatok után idén is 20 körüli szaporulatra számítanak, ám mivel a gulyánál minden a „természetre van bízva”, nem lehet tudni, hogy hány utód jön élve a világra. A bivalyok a vizes élőhelyek karbantartásában is nagy segítséget nyújtanak, hiszen lelegelnek mindenféle növényt, így a nád ilyenformán történő ritkításával lassan visszajönnek a területre az őshonos madárfajták. Jelenleg már mintegy 60 faj figyelhető meg a Nagyszéksóstónál, illetve megjelent ismét a tavirózsa is, ami bizonyítja, hogy a víz jó minőségű.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.