Egészség

Egyiptomi fűszermag lehetett a hasmenésjárvány forrása

Egyiptomi fűszermag lehetett a hasmenésjárvány forrása

2011. július 5., kedd
Egyiptomi fűszermag lehetett a hasmenésjárvány forrása

Egy 2009-es egyiptomi fűszermagszállítmány lehetett a forrása a tavasz végi németországi hasmenésjárványnak az Európai Unió élelmiszerbiztonsági ügynöksége (EFSA) szerint.

A görögszéna nevű (a világ számos országában termesztett) növény magjáról van szó, amelyből az említett szállítmánnyal 15 tonna érkezett Németországba. Az EFSA kedden közzétett jelentése szerint ez a legvalószínűbb kapcsolat a baktérium és a hasmenésjárvány között. Az ügynökség azt javasolta az Európai Bizottságnak, hogy tegyen intézkedéseket az esetleges újabb fertőzések elkerülésének érdekében. Az EFSA szerint elképzelhető, hogy későbbi egyiptomi szállítmányok is tartalmazták a baktériumot, ez ügyben a hivatal folytatja vizsgálatait. A bizottság a jelentés közzétételét követően bejelentette, hogy az unió azonnali hatállyal - egyelőre október 31-ig - beszünteti az Egyiptomból érkező valamennyi csíráztatásra alkalmas magféleség importját. Emellett intézkednek annak érdekében is, hogy az uniós országok piacairól kikerüljenek a tavalyelőtt és tavaly az érintett egyiptomi szállítótól érkezett görögszénamag-szállítmányok. A bizottság megjegyezte, hogy az EU elsősorban Kínából és Indiából importálja a szóban forgó magféleségeket. Egyiptomból tavaly 49 ezer tonnányi ilyen termék érkezett a uniós országokba, 56 millió euró összértékben. A májusban kezdődött németországi hasmenésjárványnak 48 halálos áldozata volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.