A zsidó hitközség nem vesz részt az újvidéki tiltakozáson


Július 24-én 19 órára jelentett be Újvidék főterén tiltakozást a Képíró-ügyben született ítélet miatt a Minden Nép és Nemzetiség Műemlékvédelmi Intézete elnevezésű szervezet (korábbi hírek szerint a Holokauszt Emlékét Őrző Társaság). A főtérről a Duna partján az 1942-es évi razzia áldozatainak emlékművéhez sétálnak majd a résztvevők – tudósít a Vajdaság Ma hírportál.
Az Újvidéki Zsidó Hitközség a vasárnapra bejelentett tiltakozás manipulációtól tartva nem szólította fel tagságát a kollektív részvételre.
Boris Kopilović
, az Újvidéki Zsidó Hitközség alelnöke közölte, hogy tagjaik egyénileg döntenek majd arról, hogy részt vesznek-e a tiltakozáson. „Megtörténhet, hogy mindez olyan irányba torkolljon, amit mi nem akarunk. Nem akarjuk, hogy a tiltakozások bármely nemzet, nép, vagy állam ellen irányuljanak. Mi a bírósági ítélet ellen akarunk tiltakozni” - nyilatkozta a Vajdasági RTV-nek Kopilović. Hozzátette, hogy az Újvidéki Zsidó Hitközség felszólította az összes szerbiai zsidó hitközséget, és hamarosan az európai és a világszerte levőket is, hogy megfelelő módon tiltakozzanak az ítélet ellen. A budapesti Fővárosi Bíróság július 18-án nem jogerősen felmentette a háborús bűntettel vádolt
Képíró Sándor
volt magyar csendőr századost. A 97 éves Képírót azzal vádolták, hogy 1942. január 21-e és 23-e között az Újvidéken tartott razzia során az egyik járőrcsoport parancsnokaként közreműködött ártatlan civilek kivégzésében.