/

A sütemények királynője Mórahalmon

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közel 105 és fél millió forintos turisztikai célú fejlesztésnek köszönhetően egy hagyományos réteskészítő műhely és kiállító-, valamint fogyasztótér várja majd Mórahalmon, a Tájház melléképületében és udvarán 2012 tavaszától a gasztronómia szerelmeseit.

A beruházást Mórahalom város alpolgármestere, Csányi László július 15-én délelőtt az Aranyszöm Rendezvényházban megtartott sajtótájékoztatóján mutatta be az érdeklődőknek. Mórahalom Város Önkormányzata a Dél- Alföldi Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott (DAOP-2.1.1/E-09-2009-0019 jelű), „Klebelsberg világa – gr. Klebelsberg Kunó szellemi, kulturális, gazdasági örökségét bemutató ház fejlesztése Mórahalmon” című pályázat elbírálása során több mint 88 millió forint támogatásban részesült.
A nyertes pályázatnak köszönhetően Mórahalom központjában, a Zákányszéki út 5. szám alatt található Klebelsberg Kunó munkásságát a kor szellemében bemutató, látogatóbarát Tájházhoz kapcsolódóan a meglévő melléképület felújításával Klebelsberg-kori Magyarország gasztronómiai különlegességét idézve rétes készítő műhelyet, valamint az épületegyüttes mögött egy szabadtéri kiállító- és fogyasztóteret alakít ki Mórahalom Város Önkormányzata 2012 tavaszára. A sajtótájékoztatót követően Csiszár Zsófia, projektmenedzser a helyszínen mutatta be fejlesztést. A teljes körűen akadálymentesített, felújított melléképületben, hagyományos kemencével működő réteskészítő műhely egész évben üzemelni fog. A téli hónapokban a fedett, a jó idő beköszöntével a nyitott részben foglalhatnak helyet a Mórahalomra érkező vendégek.

Előző sztori

Pont került a Zrínyi utcai épület ügyének végére + FOTÓK

Default thumbnail
Következő sztori

Várakozásra lehet számítani a hétvégén Röszkén

Legutóbbi hasonló cikkek