Egyetem

Vécsei László az MTA Orvosi Tudományok Osztályának élén

Vécsei László az MTA Orvosi Tudományok Osztályának élén

2011. június 18., szombat
Vécsei László az MTA Orvosi Tudományok Osztályának élén

Vécsei László orvosprofesszort, a szegedi Általános Orvostudományi Kar dékánját, a Neurológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanárát választották meg az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnökévé. Az osztály új elnökhelyettese pedig Tulassay Zsolt akadémikus, budapesti belgyógyász professzor lett.

"Elsősorban nem saját magam érdemének tekintem ezt a megtiszteltetést, hanem sokkal inkább a szegedi orvosi kar elismerésének!" - mondta el a kinevezéssel kapcsolatban portálunknak a dékán.

Vécsei László

ugyanis a hallgatói éveket is beszámítva közel négy évtizedes egyetemi pályafutásából - pécsi, svédországi és bostoni kitérőn kívül - immár 30 éve munkálkodik Szegeden, szakmai eredményei így a szegedi orvoskarhoz kötik. A professzor korábban évekig elnökhelyettese volt az MTA Orvosi Tudományok Osztályának. Az osztály 1949-ben alakult meg az MTA-n belül, több mint hat évtizedes történetében olyan kiváló szegedi elődök voltak az élén, mint

Petri Gábor

akadémikus (1980-1985), a Sebészeti Klinika hajdani igazgatója és

Telegdy Gyula

akadémikus (1999-2005), a Kórélettani Intézet korábbi igazgatója, aki egyben hosszú évekig a Szegedi Akadémiai Bizottság elnöki tisztét is betöltötte. Szegeden alkotott, majd később Budapestre került a kiváló farmakológus

Issekutz Béla

akadémikus, aki szintén elnöke volt az osztálynak (1951-1953).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.