Közélet

Megkezdődött Zentán a IV. Kulturális Háromszög Tábor + FOTÓK

Megkezdődött Zentán a IV. Kulturális Háromszög Tábor + FOTÓK

2011. június 25., szombat
Megkezdődött Zentán a IV. Kulturális Háromszög Tábor + FOTÓK

Összenő, ami összetartozik

Gondoltak egy merészet az immár hagyományossá vált IV. Kulturális Háromszög Tábor szervezői, a Csongrád Megyei Önkormányzat és az újszegedi Rendezvényház, hogy ebben az évben a határon túl, pontosabban Zentán, az ottani Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban szervezik meg a három országból érkező középiskolás fiatalok találkozóját, itt lesz a gyülekező, meg a megnyitó. Az idén Beszterce, Hargita, Temes és Arad, Magyarországról pedig Csongrád megyéből, valamint a Vajdaság különböző tájairól érkeztek vendégek, szám szerint 28-an és 4 kísérő. Molnár Csabától, a Rendezvényház ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a fiatalok 3 napot töltenek a Tisza-parti városban, vasárnap este térnek vissza Magyarországra, ahol hétfőn már folytatódnak a programok a Homokhátságon, illetve a csapat tagjai az egész megyét bejárják, hogy jobban megismerhessék és felfedezzék az itteni értékeket. Így még mélyebb benyomásokat, élményeket szerezhetnek abból, hogyan is élnek az emberek a határ túloldalán. Az a korosztály van jelen a táborban, amelyet már foglalkoztatnak a sorskérdések: mit jelent számukra a magyarságuk, mi az, hogy magyar nemzet, hogyan tovább a XXI. században. A szervezők abban is a fiatalok segítségére szeretnének lenni, hogy utat mutassanak azoknak, akiknek még nem igazán stabil a nemzeti identitásuk, megszilárdítsák őket magyarságukban, hogy olyan élményekkel térjenek haza, amelyekre évtizedek után is örömmel emlékeznek. A tábor teljes költségét a megyei önkormányzat és a Rendezvényház állja. A szervezőknek csupán egy kérésük volt az iskolák felé, olyan gyerekeket küldjenek, akik a maguk érdeklődési területén, a kedvelt tantárgyukban, vagy a sportban, művészetekben kiváló eredményt tudtak elérni. Szűk a keret, ezért az említett kritériumok alapján állították össze a listát. A tábor megnyitója alkalmából Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a fiatalokat. Hangsúlyozta, az anyaországban és a Kárpát-medencében is javulnak az életlehetőségek, megélénkültek a kapcsolatok, amelyeket jó ideig gátoltak, akadályoztak a bennünket elválasztó határok. Összenő, ami összetartozik - fogalmazott Zakar, a tábor feladata pedig erősíteni ezt az összetartozást. A vendéglátók nevében Zsoldos Ferenc, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a személyes találkozások fontosságát emelte ki. A nemzeti integráció nem csak a politikában és az intézmények szintjén valósul meg, hanem az emberek egymás közötti kapcsolatában, az itteni fiatalok lelkében is. Új barátságok szövődnek majd, jobban megismerik egymást a táborlakók, és csak remélni tudjuk, hogy az itt szerzett élmények egy életen át végigkísérik őket. A gimnázium programszervezője, Gulyás Csaba a hagyományok megismeréséről beszélt, majd ismertette a gazdag zentai programot. A mai nap folyamán a fiatalok rövid városnézést követően rengeteg lépcsőn felmentek a városháza tornyába, ahonnan megcsodálhatták a gyönyörű kilátást. Délután ellátogattak egy helybeli fanatikus gyűjtőhöz, aki egész életét ennek a hobbijának szentelte. A Tisza-parti séta után a táborlakók felkeresték a zentai csata helyszínét és az ottani emlékművet, majd a vacsora után buli, vigasság és ismerkedés zajlott, feltételezhetően hajnalig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.