Sport

Kajak-kenu: 3 arany, 1 bronz, minden hajónk a 200-as döntőkben (FRISSÍTVE)

Kajak-kenu: 3 arany, 1 bronz, minden hajónk a 200-as döntőkben (FRISSÍTVE)

2011. június 18., szombat
Kajak-kenu: 3 arany, 1 bronz, minden hajónk a 200-as döntőkben (FRISSÍTVE)

A magyar versenyzők nagyszerű teljesítményt nyújtva három arany- és egy bronzérmet szereztek a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati 1000 m-es döntőiben, a 200-as futamokból pedig minden magyar hajó bejutott a vasárnapi döntőkbe.

16.06:

A szombat délutáni középfutamokban érdekelt mind a négy magyar egységnek sikerült bejutnia a vasárnapi döntőbe 200 m-en a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, azaz ezen a távon is minden fináléban lesz piros-fehér-zöld hajó. A második fordulóban az első három hely ért finálét. A Sík Márton, Beé István kajakos duó első, Bozsik Attila (C-1) és Kozák Danuta (K-1) egyformán második, míg Molnár Péter (K-1) harmadik lett, s ezzel mindannyian kvalifikálták magukat a fináléba. A Kovács Katalin, Kozák kajakpáros már a délelőtti előfutamból egyenes ágon a legjobb kilenc közé került, míg a kevés nevező miatt férfi C-2-ben és női C-1-ben nem rendeztek előcsatározásokat, így a Horváth Gábor, Bozsik duó és Takács Kincső a fináléban száll majd vízre először.

A vasárnapi program:

500 m-es döntők 9.50 200 m-es döntők 12.25 5000 m-es döntők 15 óra

14.40:

A piros-fehér-zöld küldöttség tagjai közül elsőként a fiatal Dombvári Bence szállt vízre a kajak egyesek fináléjában. A Domino Honvéd 19 éves, ifjúsági Eb-aranyérmes versenyzőjétől - aki élete első felnőtt világeseményén szerepel - már az dicséretesnek számított, hogy bekerült a legjobb kilenc közé, ott tehát csak a tisztes helytállás lehetett a célja. Nem is sikerült meglepetést szereznie, a végére teljesen elfáradva az utolsó, kilencedik helyen ért célba. A folytatás aztán már sokkal nagyobb reményekre jogosította a magyar tábort, a kenu egyesek döntőjében ugyanis a szám aktuális olimpiai, korábbi világbajnokáért, Vajda Attiláért szoríthattak a szurkolók. A futamot kétszer is visszalőtték, s a harmadik, immár jó rajt nem sikerült rosszul a Démász-Szeged klasszis sportolójának, ennek köszönhetően a táv elején az élbolyban haladt. Utána azonban - a drukkerek csalódására - visszaesett, s ezúttal a tőle megszokott fantasztikus hajrá is elmaradt (megzavarhatta, hogy a férfi K-1 eredményhirdetését igencsak szokatlan módon az ő versenyének befutójával párhuzamosan tartották a parton). Vajda végül elmaradva a várakozásoktól csak nyolcadik lett. "Most ennyit bírtam, szerintem ez várható is volt, hiszen a múlt heti válogató sokat kivett belőlem. Tudtam, hogy ez az Eb elsülhet jól és rosszul is, sajnos az utóbbi történt. Most szerencsére lesz egy kis pihenőm" - mondta utóbb Peking bajnoka. A női kajakosoknál a kétszeres ötkarikás és 29-szeres világbajnok Kovács Katalin a tavalyi Eb-n meglepetésre leszorult a dobogóról, csak negyedik lett, s most mindenképpen javítani akart. Ez olyannyira sikerült, hogy esélyeshez méltóan egészen aranyéremig száguldott, gyakorlatilag nem is nagyon volt ellenfele. Egyedül a szerb színeket képviselő Antonija Nadj tudta tartani vele a lépést, de arra, hogy megszorítsa, neki sem volt esélye. "Azzal azért tisztában vagyok, hogy ez nem az ötszázas mezőny, de azért természetesen nagyon örülök - nyilatkozta Kovács, akinek az elsők között edzője, Csipes Ferenc gratulált. - Én tudtam, hogy Kati simán nyer, csak ő nem hitte el" - fogalmazott a tréner. A párosoknál az idén alakult Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakkettes az éremszerzést tűzte ki maga elé célként, s ezt nagy versenyben sikerült is elérnie. A táv elején még a mezőny közepén lapátoltak a magyarok, a hajrára azonban rákapcsoltak, és a németek, valamint az oroszok mögött harmadikként értek a célba. "Ez az első jelentős versenyünk együtt, úgyhogy elégedettek vagyunk. Eddig még nem tudtunk ilyen erős mezőnyben menni, kicsit szokatlan volt, hogy mennek előttünk, de kezdésnek nem volt rossz. A szegedi világbajnokságig még van két hónapunk gyakorolni, nem fogunk tétlenkedni" - mondta az MTI-nek a rutinos Kökény. A nők hasonló számában Szabó Gabriella és Csipes Tamara világ- és Európa-bajnoki címvédőhöz méltóan versenyzett, s bár a németek rájuk ijesztettek - féltávnál vezettek is -, ez nem zavarta meg őket abban, hogy újabb közös diadalt ünnepelhessenek és megvédjék tavaly, Trasonában kiharcolt címüket. "Nagyon kemény verseny volt, elsősorban a hajónkra ragadó rengeteg hínár miatt, ez pszichésen is óriási erőpróba volt - árulta el a célba érkezést követően Szabó. - A taktikánk szerint leginkább az oroszokra akartunk figyelni, de ez mindjárt az elején borult, mert a németek jöttek nagyon. Attól nem ijedtünk meg, hogy féltávnál átvették a vezetést, mert éreztem, hogy sok van még bennünk, csak azok a fránya hínárok ne lettek volna..." "Ha Gabi nincs, én lehet, hogy már feladtam volna, nagyon kemény verseny volt" - tette hozzá Csipes. A Széles Gábor, Nagy Péter kenus duó nem tudott beleszólni az érmek elosztásába, hatodik lett, a magyar férfi kajaknégyes azonban - amely tavaly teljesen más összeállításban második lett a kontinensviadalon - nagyot küzdve éppen csak leszorult a dobogóról, és negyedikként zárt. Az ebben a számban kétszer is olimpiát nyert, rutinos Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos mellett még Kucsera Gábor és Boros Gergely kapott helyet a hajóban, amely a portugálok, a németek és a románok mögé szorulva centikkel maradt le az éremről. A végén jött a csattanó: a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Tóth Márton, Mike Róbert összeállítású kenus kvartett - amelynek a kevés nevező miatt nem kellett selejteznie, s csak a döntőben szállt vízre először - nagyszerű produkciót nyújtva első lett a hat hajót számláló mezőnyben. "Eddig négy edzésünk volt összesen, számunkra is teljesen meglepő, hogy ilyen jól sikerült összeszoknunk" - fogalmazott Tóth, Sáfrán Mihály pedig hozzátette, hogy ez az aranyérem mindannyiuk számára vigaszdíj a múlt héten elvesztett páros válogatókért.

Eredmények:

Férfiak:

K-1, Európa-bajnok:

Max Hoff (Németország) 3:22.458 p 2. Aleh Jurenyija (Fehéroroszország) 3:25.029 3. Fernando Pimenta (Portugália) 3:25.881 ...9. DOMBVÁRI BENCE 3:39.141

K-2, Európa-bajnok:

Martin Hollstein, Adreas Ihle (Németország) 3:07.095 2. Vitalij Jurcsenko, Vaszilij Pogreban (Oroszország) 3:07.827 3. DOMBI RUDOLF, KÖKÉNY ROLAND 3:08.205

K-4, Európa-bajnok:

Portugália 2:49.618 2. Németország 2:49.960 3. Románia 2:50.056 4. MAGYARORSZÁG (KAMMERER ZOLTÁN, VERECKEI ÁKOS, KUCSERA GÁBOR, BOROS GERGELY) 2:50.128

C-1, Európa-bajnok:

Sebastian Brendel (Németország) 3:47.155 2. Josip Chirila (Románia) 3:49.645 3. José Luis Bouza Pregal (Spanyolország) 3:50.065 ...8. VAJDA ATTILA 3:54.829

C-2, Európa-bajnok:

Alekszej Korovaskov, Ilja Pervukin (Oroszország) 3:28.584 2. Andrej Bagdanovics, Alekszandr Bagdanovics (Fehéroroszország) 3:28.614 3. Liviu-Alexandru Dumitrescu-Lazar, Victor Mihalachi (Románia) 3:28.818 ...6. SZÉLES GÁBOR, NAGY PÉTER 3:33.210

C-4, Európa-bajnok:

MAGYARORSZÁG (SÁFRÁN MÁTYÁS, SÁFRÁN MIHÁLY, TÓTH MÁRTON, MIKE RÓBERT) 3:16.042 2. Fehéroroszország 3:16.270 3. Oroszország 3:16.528

Nők:

K-1, Európa-bajnok:

KOVÁCS KATALIN 3:55.232 2. Antonija Nadj (Szerbia) 3:57.716 3. Edyta Dzieniszewska (Lengyelország) 4:02.732

K-2, Európa-bajnok:

SZABÓ GABRIELLA, CSIPES TAMARA 3:31.741 2. Franziska Weber, Tina Dietze (Németország) 3:32.629 3. Juliana Salahova, Anasztaszja Szergejeva (Oroszország) 3:34.927

14.01:

A magyar versenyzők három arany- és egy bronzérmet gyűjtöttek a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati 1000 m-es döntőiben. A Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos, Kucsera Gábor és Boros Gergely alkotta kajaknégyes szoros csatát követően leszorult a dobogóról, negyedik lett, míg a Széles Gábor, Nagy Péter kenukettes hatodikként ért célba. Az olimpiai bajnok Vajda Attila (C-1) némi csalódást keltve csak nyolcadikként, az újonc Dombvári Bence (K-1) pedig kilencedikként zárt. 15 órától a 200 méteres középfutamokkal folytatódik az Eb.

13.44:

Aranyérmes lett C-4 1000 méteren a Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály, Tóth Márton és Mike Róbert alkotta kenus négyes a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon szombaton.

13.22:

Aranyérmes lett a Szabó Gabriella, Csipes Tamara duó a K-2-esek szombati 1000 méteres döntőjében.

12.58:

Bronzérmes lett a Dombi Rudolf, Kökény Roland duó a K-2-esek 1000 méteres döntőjében

12.38:

Kovács Katalin aranyérmes lett K-1 1000 méteren.

11.04:

A szombat délelőtti előfutamokban érdekelt öt magyar egység közül csak a Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakos duónak sikerült egyenes ágon a vasárnapi döntőbe jutnia 200 m-en a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, a másik négy hajó középfutamra kényszerül. Az egyesek között csupán az első hely ért egyből finálét, s ezt egyik magyarnak sem sikerült megszereznie: Molnár Péter (K-1) és Bozsik Gábor (C-1) egyformán második lett, míg Kozák (K-1) harmadikként ért célba, így délután mindhárman újra vízre szállnak. A párosoknál az első három között kellett végezni ahhoz, hogy máris garantált legyen a döntő, s ezt a Kovács, Kozák kettős első helyével könnyedén teljesítette is, a férfiak hasonló számában érdekelt Sík Márton, Beé István duó ugyanakkor csak hatodik lett, így számukra is újabb forduló következik. A kevés nevező miatt férfi C-2-ben és női C-1-ben nem rendeztek előcsatározásokat, így a Horváth Gábor, Bozsik duó és Takács Kincső a fináléban száll majd vízre először. Déltől az 1000 m-es döntőket rendezik az Eb-n, mind a nyolc számban lesz magyar hajó.

Később:

1000 m-es döntők 12 ó 200 m-es középfutamok 15 óra

Vasárnap:

500 m-es döntők 9.50 200 m-es döntők 12.25 5000 m-es döntők 15 óra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.