Írjon nekünk

Bulvár

Ismét színháztábor Szegeden + VIDEÓ

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Harmadik alkalommal kerül sor a színháztáborra Szegeden. A már hagyományosnak számító napközis tábor idén is két turnusban indul, június 27-étől és július 4-étől. A csoportokat Janik László színművész, Márkus Judit és Szilágyi Annamária színművésznők várják, valamint Toronykőy Attila rendező vezeti.

Természetesen egészen más feladatokat végeznek majd az általános iskolások, és mást a középiskolások, egyetemisták. Egy hét alatt nem lehet megtanulni ezt a szakmát, hanem ízelítőt lehet kapni a színház világából – mondta el Szilágyi Annamária, a Szegedi Nemzeti Színház színművésznője, aki nemrég immár negyedik alkalommal vehette át a Dömötör-díjat. Zenés darabként a Mumus című mesemusical kerül elő, valamint az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona című művel ismerkedhetnek meg a tábor résztvevői.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál