Közélet

Egyházi fenntartásba adná Szeged nevelőotthonait

Egyházi fenntartásba adná Szeged nevelőotthonait

2011. június 15., szerda
Egyházi fenntartásba adná Szeged nevelőotthonait

Egyházi fenntartásba kerül a Szőregi úti Árpád Nevelőotthon és az üresen álló, Tápéra épített új nevelőotthon is – erről írt alá megállapodást Kiss-Rigó László megyés püspök és Botka László, Szeged polgármestere. A megállapodás értelmében egy év múlva az egyháznak vissza kell adnia a Szőregi úti ingatlant a városnak.

Ahogy a megyei önkormányzat is fenntartó felelősségmegosztást valósít meg a Szeged-Csanádi Egyházmegyével a Csongrád megyei gyermekvédelmi szakellátás területén, úgy most a szegedi önkormányzat is megállapodást kötött az egyházzal a nevelőotthonai működtetéséről.

Kiss-Rigó László

és

Botka László

szerdán írta alá az erről szóló megállapodást, melynek értelmében 2011 szeptemberétől a különleges nevelési igényű fiúk gondozását az egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Intézménye végzi. Szeged polgármestere arról beszélt, hogy elsősorban a gyerekek érdekeit tartja szem előtt, ezért is dönt úgy, hogy a fenntartói feladatokat az egyházmegye lássa majd el a jövőben. A feladatellátási szerződés tartalmazza azt is, hogy az utóbbi időben súlyos politikai viharokat megélt két nevelőotthon épülete, az új tápéi és az eladásra szánt Szőregi úti is az egyház fenntartásába kerüljön, azzal a feltétellel, hogy utóbbi 2012 szeptemberében visszakerül a tulajdonosához, a városhoz. „Így végre teljesülhet az újszegediek régi vágya, hogy ezen a területen is épülhessen megfelelő színvonalú kereskedelmi létesítmény” – emelte ki Botka László. Megtudtuk azt is, hogy az egyház nagyobb, 80%-os támogatást kap az államtól nevelőotthon fenntartásra, s a megállapodás értelmében az önkormányzat egészíti ki minden évben ezt az összeget a működtetéshez szükséges 100%-ra. Az Árpád Nevelőotthonra például éves szinten 60 milliót kellett költenie az önkormányzatnak, amihez 10 milliónyi állami normatívát kapott, az egyház 18 millióra számíthat majd, Szeged pedig a fennmaradó különbözetet utalja majd át minden évben az egyházmegyének. A megállapodás nem rendelkezik arról, hogy kik költözzenek a tápéi nevelőotthonba, e kérdésben az egyházmegye gyermekvédelmi intézménye szabadon dönt majd, de Botka László külön hangsúlyozta, hogy a kialakítása miatt semmilyen más célra nem lehet használni a tápéi ingatlant, mint gyermekotthonra. Botka a tervet a június 30-i közgyűlés elé terjeszti, s a képviselők szavazhatnak majd arról, hogy egyházi fenntartásba kerüljön-e a városi gyermekvédelmi szolgáltatás a fent leírt kitételekkel együtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.