Közélet

Továbbra is Szeged díszpolgára marad Gömbös Gyula

Továbbra is Szeged díszpolgára marad Gömbös Gyula

2011. május 27., péntek
Továbbra is Szeged díszpolgára marad Gömbös Gyula

Továbbra is Szeged díszpolgára marad Gömbös Gyula, mert pénteki ülésén a város közgyűlése nem vette napirendjére Tóth Károly (MSZP) képviselő egyéni indítványát, amely megfosztotta volna az elismeréstől az egykori miniszterelnököt.

Az indítvány napirendre vételét az MSZP, a Szabad Város Egyesület, az LMP támogatta, a Fidesz-KDNP frakció és a Jobbik képviselője ellenezte.

Tóth Károly

a szavazás után tartott sajtótájékoztatóján közölte, azért tartotta fontosnak, hogy a májusi közgyűlésen döntés szülessen

Gömbös Gyula

díszpolgári címéről, mert közeledik a szegedi halálvonatok indulásának évfordulója. 1944. június 25. és 29. között kilencezer szegedi zsidót hurcoltak el, közülük kétezren soha nem térhettek haza - mondta. Gömbös Gyula nyíltan és veszedelmesen antiszemita volt, közvetett felelőssége vitathatatlan a magyarországi zsidók meggyilkolásában és Magyarország második világháborús hadba lépésében - fogalmazott a politikus.

Haág Zalán

(KDNP), a szegedi közgyűlés kulturális bizottságának elnöke hangsúlyozta, ha ma kellene dönteni Gömbös Gyula díszpolgári címéről, nem támogatná, hogy odaítéljék az elismerést az egykori miniszterelnöknek, Gömbös Gyulát azonban 1935-ben választották szegedi díszpolgárává. A szegedi közgyűlés három kritériumhoz kötötte a korábban odaítélt díszpolgári címek visszavonását: a cím odaítélésének időpontjában Magyarország nem volt szuverén állam, az érintettek közreműködtek magyar hazafiak kivégzésében, és felléptek az ország önrendelkezése ellen - közölte Haág Zalán. Gömbös Gyula esetében nem áll fenn ez a három követelmény, és az 1936-ban elhunyt politikusnak nem róhatók fel a nyolc évvel halála után történtek - mondta a bizottsági elnök.

Keresztúri Farkas Csaba

, a Jobbik önkormányzati képviselője kijelentette: pártja büszke Gömbös Gyulára, s ma is odaítélné neki Szeged díszpolgári címét. A katonából lett politikus az erős és független, a Kárpát-medencében vezető szerepet betöltő Magyarország megteremtésén dolgozott - tette hozzá a képviselő.

Online közvetítésünket a városi közgyűlésről itt olvashatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.