Közélet

"Gyékényes" vasárnappal zárultak a Tápéi Falunapok + FOTÓK

"Gyékényes" vasárnappal zárultak a Tápéi Falunapok + FOTÓK

2011. május 30., hétfő
"Gyékényes" vasárnappal zárultak a Tápéi Falunapok + FOTÓK
Vasárnap véget értek a háromnapos Tápéi Falunapok. A jó hangulatú rendezvénysorozat zenés programparádéba torkollott. A frissek horgászversennyel kezdhették a napot már 6 órakor. "Gyékényáldásos" szentmisét mutattak be, majd a növény továbbra is központi téma maradt: délután a gyékényesek és hagyományőrzők programjaira került sor, melynek keretében többek között gyermek néptáncbemutatóval várták az érdeklődőket, de volt sodróverseny, sőt, a Gyékényből Szőtt Egyesület is vetélkedőre invitálta a falunapok vendégeit. A nap zenés kikapcsolódást is ígért: volt többek között magyar nóta Tarnai Kiss Lászlótól, a Szegedi Nemzeti Színház művészei operett-musical show-val érkeztek, Sasvári Sándor műsora után pedig a Fivérek csaptak a húrok közé, betetézve az idei falunapok hangulatát. A falunapok jelentősége abban is rejlik, hogy együttműködésre, közös munkára ösztönözte Tápé polgárait. Nagyon sokan fogtak össze azért, hogy ezúttal is színes programkínálattal mutatkozhasson be a falu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.