Esküt tettek az ülnökök + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A megyei közgyűlés április 27-i ülésén megválasztotta a Csongrád Megyei Bíróság, valamint a Szegedi Munkaügyi Bíróság ülnökeit, akik most ünnepélyesen esküt tettek, s átvették megbízólevelüket is a megyeházán.

A Csongrád Megyei Bíróságra öt, a Szegedi Munkaügyi Bíróságra tizennégy főt, a kiskorúak büntető ügyeiben eljáró Csongrád Megyei Bíróságra szintén öt fő pedagógus ülnököt választottak.
Magyar Anna megyei elnök elmondta, hogy az ülnökök jelölése során törekedtek, hogy a bíróság illetékességi területén lakóhellyel és választójoggal rendelkező állampolgárok, helyi önkormányzatok, társadalmi szervezetek minél szélesebb körben élhessenek az ajánlás jogával.
Az ülnökök az eskü szövegét a megyei bíróság elnöke, Czene Klára előtt tették le, majd átvették megbízólevelüket. Az ünnepi eseményen részt vett Cséffán József, a Szegedi Munkaügyi Bíróság elnöke is.

no images were found

Előző sztori

Félezer ex libris Szegeden + FOTÓK

Következő sztori

Magyar-szerb hadgyakorlatot tartottak Hódmezővásárhelyen