Közélet

Családi nappal a közösségi érzés erősítéséért + FOTÓK

Családi nappal a közösségi érzés erősítéséért + FOTÓK

2011. május 22., vasárnap
Családi nappal a közösségi érzés erősítéséért + FOTÓK
Több ezren vettek részt a Zápor-tónál a II. Tarjáni és Felsővárosi Gyermek- és Családi Napon, melyet egy új formáció, a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása szervezett. Kétnapos színes programsorozattal várja a panelekben élőket a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása (LÉT). Az újonnan formálódott mozgalom közösségi rendezvénye szombaton a Zápor-tónál kezdődött, vasárnap pedig Becsei utcai tanpályánál folytatódik. Már a szombat délelőtti megnyitón csaknem másfél ezren voltak jelen, egyértelműen sikert aratott tehát a kezdeményezés – mondta a SZEGEDma.hu-nak Kothencz János, a LÉT vezetője, akit egyébként ebben az esztendőben Szegedért Emlékéremmel tüntettek ki. Az érdeklődő gyermekeket és családjukat egyebek mellett ugrálóvár, ingyenes ruhabörze (melynek keretében 8 tonna ruhát osztottak ki a rászorulóknak), meleg étel, üdítő, édesség, fagylalt várta. Nemcsak a szórakozásra, a kikapcsolódásra nyílt lehetőség, hanem találkozásra, beszélgetésre, új ismeretségek megkötésére is. „Érdemes dolgoznunk, hiszen úgy látjuk, az a fajta közösségteremtési stratégia, melyet a LÉT mozgalom képvisel, egyre inkább érezteti a hatását. Célunk, hogy a lakótelepi negyedek világában tapasztalható elszemélytelenedést közösségi élménnyé tudjuk átváltoztatni a lakosok közreműködésével, melynek révén a lakótelepi emberek is átélhetik a valahová tartozás érzését. Nemcsak Tarjánban és Felsővárosban munkálkodunk majd, hanem Szeged valamennyi panelkörzetében, így például a rókusi, makkosházi és az újszeged-odesszai városrészben is. Úgy gondoljuk, van esély arra, hogy mind a nyolc panelkörzetben kicsit megváltoztathassuk az emberek életformáját” – így Kothencz János.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.