Kultúra

A kör, s középen a Frittmann + FOTÓK

A kör, s középen a Frittmann + FOTÓK

2011. május 19., csütörtök
A kör, s középen a Frittmann + FOTÓK
Az ide borfesztiválon 5 éves lett egy alföldi borász nagyságát, az alföld gyümölcsös szépségét már a csúnya előítéletek korában felfedező társaság. Nem biztos, de sokan mégis úgy tartják, hogy eme egyre bővülő közösség missziós borfogyasztásának is köszönhető, hogy Soltvadkert, Ásotthalom, Pusztamérges, Csongrád szőlőfürtökké terebélyesedett pontok lettek a térképeken. A Frittmann Baráti Kör 2006. május 18-án alakult. A történet röviden annyi, hogy az alapítók közül két borissza a 2005-ös Szegedi Borfesztiválon megismerkedett a kékfrankos rozéval, egy év múltán betért a Templomkert nevű hangulatos, árnyékos étterembe a Honvéd téren, és a borkínálatok között ismerős címkét fedeztek fel: Frittmann. Délután kettőkor rendelték meg az első üveget, megérkeztek a cimborák, s este tizenegy órára az egész rozé-készlet elfogyott; megalakult a kör. A későbbi hivatalos alapítás a Szegedi Egyetem nevű újság akkori műhelyéhez kötődik, fiatal újságírókhoz, s a főszerkesztőhöz, Dlusztus Imréhez, aki borszakíróként az alföld egyik első alkimistáinak, a Frittmann testvéreknek boraival megismertette a tudásra, s más csodákra szomjas ifjú tollforgató tanoncokat. Azóta e fészek elengedte fiókáit, s ki-ki a maga világában próbál kis csodákat varázsolni, amihez gyakran hívja segítségül az örökifjú kékfrankos rozét, s angyaltársait, a barackos Irsait, a bizsergető Ezerjót, az ősi illatokkal parázsló fűszeres Kadarkát és a távolba révedő, nyugodt, fanyarmosolyú Kékfrankost, ünnepekkor a bodzás Sauvignon Blanc-t, vagy a mélyrubin, vörösgyűmölcsös, torokölelő Cabernet Franc-t.

A Templomkert hétfői

De a kör tevékenység nemcsak az ivásról szól. A Frittmann Baráti Kör amellett, hogy hódol a magyar gasztronómiai élvezetnek, célul tűzte ki az alföldi bor népszerűsítését, az előítéletek teljes felszámolását. Szellemi műhelyként kulturális feladatokat is bátran teljesít. Igyekszik kapcsolatokat ápolni a déli régió nevesebb borászaival is. A tagok közül mindenki a maga területén próbál tevékenykedni, az alföldi bort, a borhoz kapcsolódó szellemiséget, kultúrát népszerűsíteni, ápolni. A Szegeden maradt tagok szinte heti rendszerességgel tartottak a Templomkertben Frittmann-hétfőket, amikor néhány palack bor, fröccsös könnyedség mellett születtek meg különböző tervek, ötletek (mint például a Petri Csathó est, vagy a Belga zenekarnak elkészített oklevél, s ajándék), vagy csak mély beszélgetések, olykor heves viták… Azóta sok minden változott, hiszen a fiatalokból szülők lettek, így a heti találkozások ritkultak, de a kör megmaradt és egy-egy pohár Frittmann társaságában még mindig születnek csodák.

A Frittmann-jelenség és az a bizonyos rozé

„A szádnak higgy. Az érzékszerveid alapján tapasztald, az elméden keresztül mérd meg azokat az információkat, amiket a bortól kapsz, ne dőlj be a sztereotípiáknak, erről szól a Frittmann-jelenség is” – avatott be egy boros igazságba minket Dlusztus Imre, akivel az öt éves évforduló estéjén beszélgettünk egy palack Günzer után Frittmann Ezerjójával „pihenve”. „Még 1995-ben az általam irányított Délmagyarország kezdte a borfesztivált szervezni, már akkor belecsöppentem a zsűrizésbe, s az ötödik évben találkoztam egy kékfrankos rozéval. Mondtam a mellettem ülő szakembereknek, borászoknak, hogy ez eszméletlenül jó. A szakmai zsűri kissé kétkedve fogadta lelkesedésemet, gondolhatták, hogy egy borszerelmes újságíró örömködése. Aztán végigmentünk a soron, majd bátorkodtam kérni, hogy kóstoljuk vissza az elsőt. Azt tudni kell, hogy 2000-ben nem nagyon voltak még erős savtartalmú rozék, ez viszont nagyon is annak hatott. Újrapontoztattam minden zsűrivel a bort, és nagyaranyérmes lett. Ez után derült ki, hogy az 1999-es Frittmann-rozét választottuk a legjobbnak, s a nedű el is nyerte akkor a fesztivál bora díjat” – mesélt a borszakíró a ma már országos hírű borról. „Persze, amint meghallottam, hogy Soltvadkert, rögtön én is a sztereotípiákhoz csapódtam, pedig mindig is küzdöttem ellenük, talán akkor végleg fel is számoltam.” Dlusztus Imre missziós tevékenységként is jellemezte azt a korszakot, mikor az alföldi borokkal agitálta az előítéletekkel fertőzött borisszákat. „Emlékszem 2005-ben a Dugonics téren egy boros stand települt ki néhány hétre, én minden este ott voltam, és figyeltem a reakciókat, a borfogyasztási szokásokat, újságíróként is érdekelt az ügy. Egyik délután két ügyvédjelölt egyetemista dehonesztáló megjegyzéseket tettek az alföldi borokra. Odamentem hozzájuk, és megkérdeztem, hogy meghívhatom-e őket egy Frittmann-borra. Leültünk beszélgettünk, és Frittmannt ittunk, mire elfogyott néhány palack már szinte le akartak térdelni elnézést kérni az előítéleteik miatt – hozzáteszem már nemigen voltak szomjasak. Most, az idei fesztivál városházi fogadásán közülük az egyik immár ügyvédként odajött hozzám, hozta a feleségét is bemutatni és elmondta, hogy azóta nyitott ember, soha nem ítélkezik kóstolás előtt az alföldi borokról” – emlékezett vissza a Szegedi Egyetem főszerkesztője, majd koccintott az asztalnál ülő két egykori tanítványával.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.