Líbia – a felkelőket is bombázta a NATO

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

no images were found

A NATO elismerte pénteken, hogy légiereje tévedésből a felkelők ellen intézett támadást. Russel Harding brit ellentengernagy, az atlanti szervezet líbiai műveleteinek helyettes irányítója sajtótájékoztatón elmondta: a héten NATO-gépek tévedésből a felkelők harckocsijait támadták, mert addig nem is volt tudomásuk arról, hogy már tankjaik is vannak. Értesülések szerint legkevesebb öt felkelő életét vesztette, számos jármű megsemmisült, illetve megrongálódott.

Harding szerint a Líbia keleti tengerparti térségében fekvő városok környékén a katonai helyzet “cseppfolyós”. A Moammer Kadhafihoz hű erők az elmúlt héten változtattak taktikájukon: a nehéz páncélos szállító eszközök helyett könnyű teherautókat használnak, amelyeket gépfegyverrel szerelnek fel. Ezekkel, valamint gyorstüzelésű légvédelmi ágyúikkal nagyon hatékonynak bizonyultak abban, hogy megállítsák a lázadók Tripoli felé való előrenyomulását. Az viszont nem sikerült nekik, hogy Bengázi irányába visszanyomják őket, illetve megszilárdítsák a frontot.
A helyzet a NATO szempontjából nagyon nehezen áttekinthető, a járművek különböző irányokban mozognak, és nehéz azonosítani köztük azokat, amelyek a polgári lakosságra fenyegetést jelentenek – mondta Harding.

Előző sztori

150 módosító indítványt támogat a kormánypárt

Következő sztori

Hétvége: Verslábaló – verselgető várostörténeti séta