Közélet

Gyurcsány nem akart új alkotmányt

Gyurcsány nem akart új alkotmányt

2011. április 3., vasárnap
Gyurcsány nem akart új alkotmányt

Gyurcsány Ferenc tudott arról, hogy miniszterelnöksége alatt az igazságügyi minisztérium szakértői "a hatályos alkotmány átfogó megújításán" dolgoztak, de - mint a volt miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében írja - a tervezet nem került a kormány elé, és azt ő maga sem ismerte.

A szocialista politikus hangsúlyozza: kormánya nem kívánt új alkotmányt elfogadni, és az igazságügyi tárca sem kezdeményezte, hogy a szakértői javaslatból hivatalos kormányzati anyag legyen, így azt sem ő, sem az MSZP vezetése nem ismerte. Ugyanakkor szerinte helyes, ha kormányzati szakértők a hatályos szabályozás megújításán dolgoznak.

Gyurcsány Ferenc

kifejti: a szakértői anyag döntés-előkészítő jellegű volt, ezt mondta ki a Legfelsőbb Bíróság is, amikor elutasította a Társaság a Szabadságjogokért indítványát, hogy hozzák nyilvánosságra. Azonban - írja - noha a tervezet nem volt nyilvános, titkos sem, hiszen nem minősítették azzá. A korábbi miniszterelnök szerint a szakértői anyag elkészítésekor nem volt alkotmányozási kényszer, de az alaptörvény felülvizsgálatának indokául szolgált, hogy Magyarország a NATO és az EU tagja lett, valamint hogy eltelt majdnem tíz év az 1990-es évek közepén kezdeményezett alkotmányozási kísérlet óta. A szombaton nyilvánosságra jutott tervezetet Gyurcsány Ferenc "a lényegét illetően" vállalhatónak nevezi, kiemelve, hogy meg akarta őrizni 1989 szellemiségét. Mint írja, a javaslat a történelmi hagyomány részeként, nem jogforrásként utal a Szent Koronára, elfogadását négyötödös parlamenti többséghez kötötték volna, a döntést fél éven belül meg kellett volna erősítenie az Országgyűlésnek, az alkotmány módosítása pedig népszavazással is lehetséges lett volna. A Magyar Hírlap pénteken arról írt, "nem találják"

Petrétei József

, a Gyurcsány-kormány igazságügy-miniszterének 2006-ban megírt alkotmánytervezetét. A 75 oldalas dokumentumot másnap a Magyar Nemzet ismertette. Ezzel kapcsolatban bejegyzésében Gyurcsány Ferenc arra hívja fel a figyelmet, hogy a javaslatot szövegszerűen idézte januárban megjelent alaptörvény-tervezetében

Jakab András

alkotmányjogász, és amikor keresni kezdték, "a jobboldalhoz köthető sajtó" néhány órán belül hozzájutott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.