Közélet

Fizetős lesz az M43-as autópálya új szakasza

Fizetős lesz az M43-as autópálya új szakasza

2011. április 18., hétfő
Fizetős lesz az M43-as autópálya új szakasza

Díjköteles lesz az M43-as autópálya új, Szeged és Makó közötti szakasza, amelyet szerdán adnak át – tájékoztatta az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.) hétfőn az MTI-t.

Az M43-as autópálya a gazdasági tárca 2007-es rendelete alapján díjköteles útszakasz, azaz közlekedni csak az úthasználati jogosultság megváltása után lehet rajta – közölte

Csohány Domitilla

, az ÁAK Zrt. kommunikációs szakértője. Hozzátette: ez alól kivétel az M43-asnak az M5-ös autópályától a régi 5-ös főútig tartó szakasza, amelyet a D1 kategória járművei – 3,5 tonna alatti gépjárművek – díjmentesen vehetnek igénybe, azonban a D2, D3, D4 kategóriák számára ez a szakasz is díjköteles. Az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti 31,6 kilométeres szakaszának építése 2008. július 18-án kezdődött el. Az eredeti határidő szerint az első – a régi 5-ös utat a 47-es főúttal összekötő 6,7 kilométeres szakasznak – 2009. november 30-ra kellett volna elkészülnie. Ezt a sztrádarészt – főútként – két ütemben 2010 áprilisában és októberében helyezték forgalomba. A 47-es főúttól Makóig tartó 25 kilométeres szakasz és az új Tisza-híd, valamint a Maros-parti várost elkerülő 7 kilométeres főút – amely a régi 43-as útra vezeti át a forgalmat – építésének 2010. augusztus 31-ig kellett volna befejeződnie. Az elkerülő utat 2010 novemberétől használhatják az autósok, a sztrádát pedig szerdán helyezik forgalomba. Az új sztráda, a híd és a makói elkerülő út építése 61,1 milliárd forintba került, a projekt teljes költsége 85 milliárd forint, amelynek kétharmadát az Európai Unió támogatása fedezi. Az autópálya a magyar-román országhatárig tartó, Makó és Nagylak közötti, 23,1 kilométeres szakasza a tervek szerint 2013 májusára készülhet el.

Loppert Dániel

, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetője korábban az MTI-nek elmondta, a 31,6 kilométeres autópálya-szakasz átadása óriási változást hoz Szeged közlekedésében. A Csongrádi megyeszékhelyen naponta tízezer járműegységnyi forgalom halad keresztül, ebből mintegy kétezer kamion. Ezek többsége a jövőben a sztrádát fogja használni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.