Egyetem

A legjobb szegedi biológushallgatók mérték össze tudásukat

A legjobb szegedi biológushallgatók mérték össze tudásukat

2011. március 26., szombat
A legjobb szegedi biológushallgatók mérték össze tudásukat
Idén is nehéz döntés elé állították a tehetséges biológushallgatók a tízéves Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány biológuskuratóriumát a már hagyományos ösztöndíj-konferenciáján, melyre március 24-én került sor a Szegedi Biológiai Központban. Most is két csoportnak osztottak díjakat: a biológus mesterképzés és a biológia doktori iskola kategóriákban. Idén 18 pályázó mérettette meg magát. Kovács Kornél, a Biotechnológiai Tanszék vezetője, a biológuspályázatokat elbíráló kuratórium elnöke a díjátadón elmondta: különösen a mesterképzéses hallgatóknál alakult ki szoros mezőny, a doktoranduszoknál a publikációk miatt már nagyobb különbségek voltak. A kuratóriumi elnök hozzátette: a PhD-sok kiválóságát az is mutatja, hogy az összes pályázó együttes impakt faktora meghaladta a 85-öt (!). A biológus mesterképzés kategória győztese Kocsis Kitti, második helyen Oláh Zita, harmadikként pedig Gáspár Renáta végzett. A biológia doktori iskola kategóriában Nagy László érdemelte ki az elsőnek járó vándorserleget, őt szorosan követte Bódi Nikolett, harmadik pedig Fazakas Csilla.

Van jövője a biológusképzésnek

„Erősebb volt a mezőny a mesterképzésben, mint tavaly, az induló nyolc hallgató között csak árnyalatnyi különbségek voltak. A doktoranduszok közül viszont az első két helyezett jelentősen kiemelkedett a mezőnyből, ők azonban szinte fej fej mellett végeztek. Olyan helyzetben volt a kuratórium, mint mikor a százméteres síkfutás legjobbjai versenyeznek, és csak célfotóval lehet eldönteni, ki is lett az első. A mai megmérettetés is jól mutatja, van jövője a biológiai oktatásnak az egyetemen” – összegzett lapunknak Sófi József, az alapítvány létrehozója. A díjazottaknak a konferencia díszvendége, Farkas Gyula nyugalmazott egyetemi tanár, a szegedi egyetem Embertani Tanszékének korábbi tanszékvezető professzora adta át az elismeréseket. Az első helyezettek témavezetői Ferenczy Lajos-emlékdíjat (mesterképzés), illetve Farkas Tibor-emlékdíjat (doktori iskola) vehettek át. A professzor Sófi József, az alapítvány létrehozójának példáját állította a hallgatók elé, aki szintén biológushallgatóként végzett, anyagi okokból viszont el kényszerült hagyni a tudományt. Később azonban sikeres vállalkozóként alapítványt hozott létre a tehetségek megsegítésére.

Ha jön a stroke

Kocsis Kitti másodéves MSc-s hallgató már BSc-s másodéves korában elkezdett szakdolgozni az Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszéken az elektrofiziológiai laborban. TDK-ra 2010 őszén jelentkezett, a helyi versenyen a szekciójában első helyen került tovább a most áprilisi OTDK-ra. Kitti neuroprotekciós vizsgálatokat végez, azaz modellkörnyezetben stroke-os, illetve agyvérzéses állapotot idéznek elő, és olyan hatóanyagokat és stratégiákat tesztelnek, amelyekkel az oxigén- és glükózhiányos állapot következtében kialakuló idegi sérüléseket próbálják kivédeni. Kitti most a posztkondícionáláshoz tartozó témával indult, vagyis akkor alkalmazzák a kondícionáló stimulust, mikor már bekövetkezett a sérülés. Inkább ennek van ugyanis gyakorlati jelentősége, hiszen egy stroke-os esemény bekövetkezése kiszámíthatatlan. Kitti PhD-ra készül, és jelenlegi kutatási helyén szeretne maradni. Témavezetője Toldi József és Farkas Tamás.

A gomba elárulja

2007 után idén másodjára nyerte el a biológus vándorserleget Nagy László, a Mikrobiológiai Tanszék PhD-hallgatója, aki nagygomba-modell segítségével tesztel evolúciós problémákat. Az evolúcióbiológia rendkívül gazdag elméleti háttérrel rendelkezik, sokszor csupán teoretikus és matematikai megfontolásokból következtetnek olyan jelenségekre, amelyekre később a bizonyítékot kísérlettel akár csak évekkel később sikerül kimutatni. Nagy László egy hirtelen fajképződési ugrást fedezett fel, olyan időszakot, amikor rövid idő alatt nagyon sok faj képződhetett. Ez olyankor fordulhat elő, ha a környezetben nagyon sok a rendelkezésre álló forrás, vagy az élőlény környezetében az általa kihasználható források egyáltalán nincsenek igénybe véve. László témavezetője Papp Tamás és Vágvölgyi Csaba. A doktorandusz jövő év elején már szeretné megvédeni a doktori disszertációját, majd egy-két évig posztdoktorként külföldön szeretne tapasztalatokat szerezni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.