Közélet

Lázár György professzor kapta idén Csongrád megye díszpolgári címét

Lázár György professzor kapta idén Csongrád megye díszpolgári címét

2011. március 14., hétfő
Lázár György professzor kapta idén Csongrád megye díszpolgári címét

Lázár György, a Szegedi Tudományegyetem Kórélettani Intézetének professor emeritusa kapta idén Csongrád megye díszpolgári címét; az elismerést hétfőn, a II. Nemzeti Esten adták át a Tisza-parti városban.

Lázár György

lírai költő, harcos sportember és az újat kereső tudós – méltatta a 77 éves új díszpolgárt

Párducz Árpád

, a Professzorok Batthyány Köre szegedi csoportjának elnöke a megyeházán tartott ünnepségen.

„Lázár György alapelve a hűség, az eszméihez, hazájához és a családjához való hűség. Ezek nagyon szép szavak, de aki ismeri őt, tudja, hogy valóban ezen szép gondolatok mentén éli életét. Személyében egy olyan ember kapta meg ezt a díjat, aki egy lírai gondolkodású költő, egy harcos sportember, és egy igen elmélyült, az újat kereső tudós egy személyben” – fogalmazott Párducz Árpád. A kitüntetett 1956-ban hallgatóként egyik orvoskari vezetője volt a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének, verseket írt a forradalomról. Tevékenységéért börtönbüntetésre ítélték.

Jancsó Miklós

belgyógyász professzor kiállásának köszönhetően visszatérhetett az egyetemre, 1958-ban diplomát, 1964-ben szakorvosi képesítést, 1970-ben kandidátusi, 1975-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. Egyetemi tanári kinevezését két évvel később, 1977-ben kapta meg. Lázár György kutatói pályafutását megalapozta, hogy

Selye János

, a stresszelmélet megalkotójánál is tanult. Több mint húsz esztendeig a tudományos diákkörök vezetője volt a szegedi orvostudományi egyetemen. Csongrád megye díszpolgári címét első alkalommal 2010-ben

Kiss-Rigó László

szeged-csanádi megyés püspök vehette át.

Az ünnepségen átadták Csongrád Megye Sajtódíját is, az elismerést

Schmidt Andrea

, a Délmagyarország című napilap fotóriportere kapta. Portálunknak elmondta, hogy képeit kiállítások megnyitói elismerik, s meglepte, hogy ilyen sokan köszöntötték most a díj átvétele után. „Lelkivilágomat, hitvallásomat nem a sajtófotók, vagyis a munkaképek mutatják meg igazán, hanem azok, melyeket kiállításokon mutatok meg” – fogalmazott. Természetesen vannak ötletei, elképzelései, de azt, hogy mikor rendez újra önálló kiállítást egyelőre nem tudja. A díjátadók után a „Kelj föl Petőfi!” című történelmi táncjátékot láthatta a közönség a II. Nemzeti Esten, mely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit a tánc nyelvén örökítette meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.