Sport

Kosárlabda: országos döntőben a Szedeák juniorjai

Kosárlabda: országos döntőben a Szedeák juniorjai

2011. március 22., kedd
Kosárlabda: országos döntőben a Szedeák juniorjai

Mindhárom ellenfelüket legyőzték a selejtezőkör utolsó, budapesti fordulójában Nyilas István tanítványai, így a Szedeák juniorjai is résztvevői lehetnek az országos bajnokság Nyíregyházán sorra kerülő nyolcas fináléjának.

A junior országos bajnokságban a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák fiatatjai szombaton és vasárnap Budapesten szerepeltek. A szegediek az Óbudai Kaszásokkal, a Bp. Honvéddal és a PVSE PVSK/A gárdájával csatáztak az országos döntőt érő első két helyért.

Nyilas István

legényei a Pécs ellen léptek először pályára, s 84-63-as győzelmet arattak. Ugyancsak a szombati napon egy jóval erősebb ellenfél is várt rájuk, a Honvéd. Ezen a találkozón az első félidőben komoly előnyre tettek szert a fővárosiak, Molnár Bencéék azonban nem adták föl, s remek hajrával fordítani tudtak (76-66). Érdekesség, hogy a Szedeák két fordulóval korábban már mérkőzött a Honvéddal, s akkor – az ellenfél pályáján – 84-72-re nyert. A visszavágás szerencsére ezúttal elmaradt. Visszakanyarodva a hétvégi eseményekre, vasárnap az Óbudai Kaszások következtek. A Tisza-partiak annak tudatában kezdték a meccset, hogy ha diadalmaskodnak, akkor első helyen kvalifikálják magukat a döntőbe, ha 14 pontnál nem nagyobb különbséggel veszítenek, akkor másodikként mennek tovább, az annál jelentősebb vereség esetén viszont az első napi sikerek ide vagy oda, elbúcsúznak a folytatástól. Nos, a mieinknek helyén volt a szívük s az eszük, újból nagyszerű végjátékot produkáltak, 73-73 után megállíthatatlannak bizonyultak, s 84-77-re győztek. Ezzel a Szedeák elsőként lett finalista! A sikercsapat tagjai:

Molnár Bence, Wirth Ádám, Varga Zalán, Kardos Ádám, Fodor Ármin, Mike János, Szarka Dávid, Horváth Róbert, Jáhni Bence, Verba Barna, Szatmári Barnabás

; edzőjük: Nyilas István. Az országos nyolcas döntőt április 7–10. között Nyíregyházán rendezik majd meg. Már a csoportbeosztások is ismertté váltak. A Fehér kvartettben a Bp. Honvéd, a DEAC DSI, a Falco KC Szombathely és a Kecskemét/A, míg a Piros négyesben a BLF Palota, a Nyírsuli-GKS Nyíregyháza, az Újbuda MAFC KS és a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák kapott helyet. Mindkét csoportból az első kettő jut be az elődöntőbe. „Komoly sikerként könyveljük el, hogy az országos döntőben szerepelhetünk, különösen annak tükrében, hogy rajtunk kívül csak három A csoportos klub fiataljai mondhatják el ugyanezt magukról. Annak ellenére is remekül teljesítettük a hétvégén, hogy több játékos sérülés miatt nem állhatott rendelkezésre. Hozzáállásban és játékban is nagyot lépett előre az együttes a korábbi fordulóhoz képest. Ami az előttünk álló feladatot illeti, nem lesz egyszerű dolgunk, kis szerencse is kell ahhoz, hogy elődöntőt vívhassunk. Az már az igazi nagy bravúr kategóriájába tartozna a szegedi fiatalok részéről! Úgy gondolom, a BLF gárdája verhető, ám a másik két rivális igen acélos, a hírek szerint külföldön légióskodó kosarasaikat is hazahívják az eseményre. Természetesen megteszünk majd mindent, meglátjuk, mire lesz elég” – mondta portálunknak Nyilas István.

Junior férfi kosárlabda-bajnokság, országos főtábla IV. forduló, Budapest:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – PVSE PVSK/A 84-63 (26-15, 21-17, 18-16, 19-15).

Legjobb dobóink: Molnár B. 29/6, Kardos Á. 16, Wirth Á. 15, Varga Z. 11/9 (16 lepattanó)

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Bp. Honvéd 76-66 (17-27, 11-16, 20-8, 28-15).

Legjobb dobóink: Molnár B. 27/6, Wirth Á. 18/6, Varga Z. 12/6, Kardos Á. 11

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák – Óbudai Kaszások 84-77 (22-15, 18-20, 14-21, 30-21).

Legjobb dobóink: Wirth Á. 31/12, Molnár B. 20/3, Varga Z. 18/6 (5 blokk)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.