/

Januárban 3,3 százalékkal nőttek a nettó átlagkeresetek

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók létszáma az idén januárban átlagosan 2 millió 621 ezer fő volt, ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 1,6, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek pedig 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 210.200 forint volt januárban, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 213 800, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 204 600 forintot tett ki.
A KSH nem közöl havi reálkereseti adatokat a gyorstájékoztatókban, mivel a nettó átlagkeresetek nem veszik figyelembe a családi adókedvezményt, s ezért az így számított adatok nem tükröznék a reálpozíciókat.
A KSH ugyanakkor külső szakértők bevonásával módszertani fejlesztésbe kezdett, s a sikeres tesztet követően negyedévente közöl majd a családi adókedvezmény hatását is figyelembe vevő reálkereseti adatokat.

Előző sztori

Péntek: Kis családom, nagy családom

Következő sztori

Európára nem hat a fukusimai sugárzás