Sport

Futsal: UTC-pontmentés végletekig kiélezett csatában + FOTÓK

Futsal: UTC-pontmentés végletekig kiélezett csatában + FOTÓK

2011. március 22., kedd
Futsal: UTC-pontmentés végletekig kiélezett csatában + FOTÓK
Harcos, küzdelmes találkozót és elképesztően izgalmas végjátékot hozott a férfi futsal NB II Keleti csoportjának hétfő esti rangadója, melyen az Ujszegedi TC a Nagykáta együttesét fogadta az újszegedi Csonka-szakközépiskola tornatermében. "A mai mérkőzésen eldönthetjük, hogy a többi forduló eredményeitől függetlenül a második, osztályozót érő helyen végzünk-e. Színvonalas mérkőzésre számítok, hiszen a Nagykáta a csoport harmadik legerősebb csapata" - nyilatkozta közvetlenül a találkozót megelőzően Brinszky Adrián, az UTC vezetőedzője, míg kátai kollégája, Vörös István csak annyit mondott, mindenképpen győzniük kell. Valóban, a Nagykátának mindenképpen hoznia kellett ezt a találkozót, hogy legyen esélye ledolgozni hétpontos hátrányát az UTC-vel szemben az osztályozós hely megszerzéséért. Ennek megfelelően az ötfős, csapatát síppal-dobbal-hangerővel lankadatlanul végigbuzdító tábor "koncertjétől" kísérve nem is teketóriázott a vendégcsapat. Az első támadásukból, egy ártalmatlannak tűnő oldalberúgás után házi gólkirályuk, Fülöp Lajos ért a labdába a bal kapufánál, Szűcs Marcell mellé nyúlt, s egy ízig-vérig potyagóllal 10 másodperc alatt meg is szerezték a vezetést (0-1). Valódi hidegzuhanyként hatott a gól, ráadásul rögtön az első percektől azzal kellett szembesülniük a hazaiaknak, hogy a kátaiak nagyon készültek a találkozóra, minden labdára mozdultak, gyakran el is csípték a hátsó passzokat és a kicsit is pontatlan labdákat, melyek után nagyon veszélyes, villámgyors kontrákkal törtek ki az UTC szorításából. Brinszky Adrián együttese nehezen tudta megjátszani veszélyes csatárait, a rendkívül gólerős Hegyesi Zsoltot rendszeresen ketten szorongatták már akkor, amikor felé tartott a labda. Az első hazai gól így nem is felépített támadásból, hanem egy gyors szegedi megindulásból született, amikor a 6. percben Simon István adott remek labdát az üresen álló Szabó Lászlónak, aki jobb oldalról ellőve azt ki is egyenlített (1-1). Az öröm azonban nem tartott sokáig, szinte a középkezdést követően Visnyei Gábor lövése csattant Szűcs jobb kapufáján, majd a kipattanó Fülöp elé került aki szintén ugyanazt a vasat találta el - a labda sajnos ezúttal már a hálóba vágódott (1-2). Ezt követően előbb Hegyesi, majd Simon előtt adódott egyenlítési lehetőség, előbbi átemelte a vendégek egész meccsen remekül védő kapusát, Borsi Dávidot, ám a nyakán csüngő védő miatt már nem tudta besodorni a labdát az üres kapuba, utóbbi pedig szépen kijátszott akciót követően perdített a kapufára. S ahogy az lenni szokott, ami kimaradt elől az egyiknek az bemegy a másiknak: Lovasi Balázs futott el a jobb oldalon a 15. percben és jobbról kilőtte a jobb alsót, az elvetődő Szűcs nem érhette el a labdát (1-3). Nem ment az UTC-nek, a kétgólos hátrány (ilyet a csapat még nem élt meg a tavaszon!) komoly pszichikai teherként nehezedett rájuk, s úgy tűnt kezdik elveszíteni a fejüket az egyébként is paprikás, parázs hangulatú csatában, ahol az ellenfél minden egyes megmozdulás után hevesen reklamált a játékvezetőknél. Pataki dühből ellőtt szabadrúgása a 17. percben két kapuba sem fért volna be, Hegyesi pedig alig jutott labdához a rendkívül fegyelmezetten és rugalmasan mozgó kátai védelem szorításában, s ha sikerült is, Borsi magabiztosan hárította a lapos és középmagas labdákat. A 19. percben aztán "Ballack" megtörte a jeget és jobbról a hatos vonaláról kilőtte a hosszú sarkot (2-3). Az ellencsapás szinte azonnal érkezett: az egyébként is veszélyesen gyors Molnár Tamás a jobb oldalon az alapvonalig vezette a labdát, majd középre adott és az érkező Fülöp könnyedén helyezett a bal alsóba (2-4). Jól is jött a szünet pillanatokkal később, le kellett nyugodnia a hazai csapatnak, kicsit rendet tenni a fejekben a második félidőre. A szünetben a Tisza Volán és a Rendőr TE 2000-es születésű ifjoncai szórakoztatták a kilátogatókat bemutató-mérkőzésükkel. Fordulás után a második sor (Nemanja Rajcsevics, Dürgő Péter, Szabó L., Simon I.) kezdett, kiegészülve Tombácz Róberttel a kapuban. A sérüléséből felépült szerb légiós csaknem szépített is a 21. percben, szinte szó szerint belebotolva a labdába a jobb kapufát találta el. És támadásban maradt az UTC: Hegyesi kétszer egymás után is felzárkóztathatta volna csapatát, ám csak Borsit sikerült egyre nagyobbá tenni. A másik oldalon Tombácznak is akadt dolga, a 29. percben ő is be kellett mutasson két bravúros hárítást. Látva a néha tanácstalan, de állandóan kudarcra ítélt hazai támadásokat Brinszky mester időt kért a félidő közepén, s ennek rövidesen meg is lett az eredménye. A pillanatra üresen maradó Hegyesi kapura fordulását még hárította ugyan Borsi, ám a 34. percben harcmodort váltott az UTC. A lábbal is jó Tombácz jött fel támadni, így létszámfölényes szituációt, ám védtelen kaput bevállalva passzolta körbe a kátai védelmet a hazai gárda, s egy ilyen járatás végén Pataki a bal oldalról, az alapvonalról adott középre, a kapu közvetlen előterébe, ahol Hernády Márk villant, s a labda a bal alsóban kötött ki (3-4). S a futsalban is evés közben jön meg az étvágy: egy perccel később Trucz indította remek keresztlabdával Hernádyt a bal oldalon, aki a hatoshoz érve óriási gólt ragasztott a léc alá az ellenfél portásának (4-4). Ekkorra már a szép számmal kilátogató hazai szurkolók is egyre hangosabban buzdították csapatukat, akik egyébként csendesebb közönség előtt is kiválóan szoktak játszani. Az egyenlítés örömét a 37. percben az UTC ötödik faultja árnyékolta be az egyébként sok kisebb szabálytalansággal megszórt találkozó végjátékában. Ezt igazából akkor bánhatta a csapat és tábora, amikor a 39. percben egy látványos kátai esést követően újabb szabálytalan megmozdulást láttak a játékvezetők és tízméteres kisbüntetőt ítéltek az UTC ellen. Az ítélet végrehajtója Zentai Mihály erős, középre tartó, lapos lövésével nem volt szerencséje Tombácznak, hiszen a mezőnyben remek bal lábán megpattanó labda a lábai között jutott a hálóba (4-5). Másfél perc volt hátra, s a nagy feltámadás után veszni látszott a meccs. Csakhogy - már az utolsó percen belül - Tombácz ismét feljött, támogatandó a hazai támadásokat és ez ismét nyerő húzásnak bizonyult! Újabb labdajáratást követően szépen kijátszott helyzetből, a létszámfölényt maximálisan értékesítve Pataki lőtt közelről hálószaggató gólt (5-5). És nem volt még vége, az utolsó fél perc ólomlábakon vánszorgott a vendégek szempontjából, akik 19-re lapot húzva lehozták Borsit, helyette Vörös állt be vészkapusként. Épp a játékos-edző volt az aki a labdajáratás közben bizonytalanul fogadott egy passzt, s a labdára vércseként lecsapó Hegyesi Zsolt el is orozta előle a meccslabdát és akadálytalanul törhetett volna kapura. Volna - ugyanis a vendégek mestere az egyetlen, ám rendkívül sportszerűtlen megoldást választva a félpályánál megakasztotta a csatár lábát, amiért megérdemelten kapott azonnali piros lapot, korábbi, reklamálásért begyűjtött sárgája mellé. Parázs hangulatú másodpercek következtek, négy a három ellen támadott az UTC, ám sem a megítélt szabadrúgásból, sem felépített támadásból nem sikerült már bevenni a kiállítás után visszatérő Borsi kapuját, maradt az 5-5. Valódi rangadón, hatalmas csatában sikerült a pontmentés tehát az UTC-nek, és egyáltalán nem túlzó egyik fél szempontjából sem azt mondani, hogy a döntetlen igazságos. A döntetlennel mindenképp a hazai gárda járt jobban, hiszen előnye így a Nagykátával szemben továbbra is hét pont. A góllövőlistán mai teljesítményével, összesen 29 találattal Hegyesi Zsolt továbbra is az első helyen áll, az őt üldöző, s mai három góljával háromra feljövő kátai Fülöp Lajos előtt (26). Érdekesség, hogy a lista soron következő három helyezettje Vidák Balázs (22), Schranz Balázs (22) és Ughy Márk (21) mindannyian a Gödöllő játékosai, s hármuk gólerőssége is óva intő jel az egy hét múlva következő, Bikák elleni idegenbeli meccsre, mely a bajnokság legnagyobb rangadóját ígéri, akárcsak az ősszel 9-8-as újszegedi sikerrel végződő találkozó. A másik szegedi csapat, az SZTE EHÖK SE szekerével továbbra is komoly gondok vannak, a gyengélkedő Szentes otthonában is kikaptak Horváth Levente tanítványai, s ezzel visszacsúsztak az utolsó előtt, 12. helyre. Az UTC - Nagykáta mérkőzés felvételről megtekinthető a Telin Televízió műsorán szerda este 20.10-től, valamint csütörtök délelőtt 09.10-től.

Férfi futsal NB II Keleti csoport, 16. forduló:

Ujszegedi TC - Káta GSM-Nagykáta SE Futsal 5-5 (2-4) Szeged, Csonka János Szakközépiskola tornaterme, 150 néző. Vezette: Kovács P., Orosz K., Szalai Sz. UTC: Szűcs - Trucz, Hernády, Hegyesi, Pataki. Csere: Tombácz (k), Rajcsevics, Dürgő, Szabó L., Simon I. Vezetőedző: Brinszky Adrián. Nagykáta: Borsi - Fülöp, Molnár T., Lovasi, Visnyei. Csere: Vörös I., Kaszács, Zentai, Kovalcsik. Játékos-edző: Vörös István. Gólszerzők: Szabó L. (6'), Hegyesi (19'), Hernády (35', 36'), Pataki (40'), ill. Fülöp (1', 7', 19'), Lovasi (15'), Zentai (39' - kisbüntetőből). Sárga lap: Vörös I. (32'), Visnyei (39'). Kiállítás: Vörös I. (40') Brinszky Adrián: "Jó csörte volt! Egyedül azt sajnálom, hogy már nem vagyunk százszázalékosak hazai pályán, de a lényeg, hogy sikerült döntetlenre hozni ezt a nehéz meccset, és továbbra is biztosan tartjuk a második helyet."

További eredmények:

Szentesi VSK - SZTE EHÖK SE 7-6 (6-3) Borsod Volán Szabadidőközpont - MVFC Berettyóújfalu II. 1-4 (0-3) Korábban játszották: Gödöllő Bikák – Monori SE 6-4 (4-1) Kartali Futsal SE – Soroksári TE 5-3 (3-0)

A férfi futsal NB II Keleti csoport jelenlegi állása:

HCsapatMGyDVGólP
1.Gödöllő Bikák1514-1143–3742
2.Ujszegedi TC151122122–6435
3.Káta GSM-Nagykáta SEF1591594–6028
4.MVFC Berettyóújfalu II.149-571–5827
5.Monori SE158-780–8424
6.Soroksári TE1471679–9322
7.Borsod Volán Szabadidőközpont155-1066–8215
8.Szentesi VSK155-1069–9615
9.Kartali Futsal SE144-1058–7612
10.SZTE EHÖK SE134-953–9212
11.Salgótarjáni VSC131-1251–1443

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.