/

Böjtmás havában járva

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Húsvét előtt negyven nappal veszi kezdetét a nagyböjt. A katolikus egyházi naptár szerint idén március 8-ára esett húshagyókedd, amikor utoljára fogyaszthatott húst, aki tartja a böjtöt, hiszen 9-én, hamvazószerdán kezdetét vette a megtisztulás ideje. Nemcsak vallási okból érdemes ilyenkor méregteleníteni a szervezetet. A téli hónapok során sok káros anyag halmozódik fel a testünkben, ezektől kell megszabadulnunk. Ha nem szánunk időt és energiát erre, fáradtak leszünk, és hajlamosak arra, hogy megbetegedjünk. A zöldség, a hal, a sok folyadék és Olvasóink alábbi receptjei segíthetik a szervezet megtisztulási folyamatát.

Karfiolpaprikás
Beküldő: Harkai Richárdné (Tahitótfalu)

Hozzávalók:
– 1,5 kg karfiol
– 3 db nagy fej vöröshagyma
– 2 evőkanál olaj
– ízlés szerint: vegeta, só, bors, pirospaprika

Elkészítés:
Az olajon a kockára vágott hagymát kevés borssal, és vegetával üvegesre pároljuk, majd a végén hozzáadjuk a paprikát, gyorsan elkeverjük és beletesszük a rózsáira szedett karfiolt, felöntjük vízzel. Puhára főzzük, majd, ha szükséges utána sózunk. Érdemes óvatosan keverni főzés közben, hogy a rózsák ne törjenek teljesen szét. Amikor megpuhult a karfiol elfőzzük róla a vizet, amíg pörkölt sűrűségű lesz. Főtt spagetti tésztával, uborkasalátával kínáljuk.

Hal diós mártással

Beküldő: Kocsis Ferencné (Kistelek)

Hozzávalók:
– 1 kg hal (legjobb a ponty)
– 1 db sárgarépa
– 1 db zeller
– 1 db petrezselyemgyökér
– 1 tojás sárgája
– 10 dkg dióbél darálva
– 1 ek. liszt
– 1 ek. cukor
– 1 gerezd fokhagyma
– néhány szem bors
– só

Elkészítés:
A felpucolt halat szeleteljük, majd a „patkókat” besózzuk. A zöldségeket megtisztítjuk és karikákra vágjuk, majd a hallal és a fekete borssal óvatosan összepároljuk, vigyázva, nehogy közben szétfőjön a hal. A megpuhult halat és zöldségeket kivesszük, majd a visszamaradt léből mártást készítünk. A tojás sárgáját csaknem az egész megdarált dióval, a liszttel, a fokhagymával és egy kevés lével alaposan elkeverjük. A maradék levet felforraljuk és folytonos keverés közben besűrítjük az elkevert diós habarékkal. Ízlés szerint sózzuk, cukrozzuk, belerakjuk a halat és egyszer összeforraljuk. A tűzről levéve a maradék dióval meghintve tálaljuk.

Csőben sült vörösbab

Beküldő: Szabó Gabriella (Mindszent)

Hozzávalók (4 személy részére):
– 50 dkg vörösbab (lehet konzerv is)
– 40 dkg hámozott, darabolt paradicsomkonzerv
– 4 nagyobb szem burgonya
– 4 db paradicsom
– 2 fej vöröshagyma
– 1 gerezd fokhagyma
– 1-1 db piros és zöld kaliforniai paprika
– 3 evőkanál ketchup
– 15 dkg reszelt sajt
– olaj
– ízlés szerint: só, római kömény, friss koriander és petrezselyem

Elkészítés:
A burgonyát meghámozzuk és 2×2 cm-es kockákra vágjuk. Olajban kisütjük, majd félretesszük. Ha száraz vörösbabot kívánunk használni, áztassuk be már előző nap, majd főzzük meg. A vöröshagymát finomra vágjuk, és olajon lepirítjuk. Három evőkanál ketchupot adunk hozzá, és lepirítjuk. Beletesszük a kockára vágott kaliforniai paprikát és a paradicsomkonzervet. Sózzuk, római köménnyel, zúzott fokhagymával ízesítjük, végül összeforraljuk a vörösbabbal. Megszórjuk vágott korianderrel és petrezselyemmel, és hozzáadjuk a sült burgonyakockákat. Egy hőálló tálba tesszük az egészet, megszórjuk reszelt sajttal a tetejét, és forró sütőbe helyezzük, amíg a sajt rápirul.

Könnyező túrós

Beküldő: Kriván Józsefné (Csanádpalota)

Hozzávalók:
A tésztához:
– 50 dkg margarin
– 5 dkg cukor
– 1 tojás
– 20 dkg liszt
– 1 kk. sütőpor
– kevés tejföl

A krémhez:
– 50 dkg túró
– 15 dkg cukor
– 4 tojás sárgája
– 1 vaníliás pudingpor
– 4 dl tej
– 1 marék mazsola
– kevés reszelt citromhéj
A túrós tetejére:
– 4 tojás fehérje
– 15 dkg porcukor.

Elkészítés:
A hozzávalókból tésztát gyúrunk, kinyújtjuk, és zsírozott-lisztezett tepsibe simítjuk, úgy, hogy pereme is legyen a tésztánknak. A túróból, tojásból a cukor hozzáadásával masszát képezünk, majd hozzákeverjük a tejjel felfőzött pudingot és a mazsolát, citromhéjat is. Az így kapott híg túrós masszát a tésztára öntjük és előmelegített sütőben 175 fokon 35 percig sütjük. Amíg sül a túrósunk, felverjük a 4 tojás fehérjét a porcukorral habnak, majd a sütemény tetejére öntjük, szépen elsimítjuk. Visszatéve a sütőbe még 10-12 percig sütjük. Elnevezése onnan ered, hogy másnapra kicsapódik a cukor a tojáshabból, így „könnyes” lesz a teteje.

Banánfagyival töltött mézes körte

Beküldő: Rehák-Bakai Andrea (Szeged)

Hozzávalók:
– 2 db körte
– 2+2 evőkanál méz
– 1 db banán
– 1 dl mascarpone sajt

Elkészítés:
A banánt felszeleteljük, berakjuk egy zacskóba, majd mélyhűtőbe tesszük, egy éjszakára. Másnap kivesszük a hűtőből a banánt, beletesszük a turmixgépbe, majd a 2 evőkanál méz és a krémsajt hozzáadásával összeturmixoljuk.
A körtéket megmossuk, és 160 fokos sütőben 1 órán át sütjük. Ezután hagyjuk kihűlni, majd kivájjuk a belsejét, és rácsorgatjuk a maradék mézet, végül belekanalazzuk a banánfagyit.

Előző sztori

Lázár János nem tesz jogi lépést a hangfelvétel miatt

Következő sztori

Kiraboltak egy csongrádi ékszerboltot