Az MDF országos választmányának döntő többsége szerint Bokros Lajost vissza kell hívni az Európai Parlamentből – mondta Makay Zsolt, a párt elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján. A pártelnök közölte: az MDF országos választmánya egyhangúlag úgy döntött, hogy őt javasolja a március 5-ei országos gyűlése számára az újjászerveződő párt elnökének.
A választmányi ülésen döntöttek arról is, hogy az országos gyűlés hozzon végérvényes döntést a párt névváltoztatása ügyében. Közölte: az MDF országos választmányának több mint nyolcvan százaléka gondolja úgy, hogy Bokros Lajost vissza kell hívni az Európai Parlamentből; erről hétfőn levelet küldenek a képviselőnek.
Hozzátette: szombaton megalakult a párt új országos választmánya, az MDF-nek tehát sikerült az elmúlt hét hónap alatt bizonyítania azt, hogy nincs vége.
Makay Zsolt hangsúlyozta: több megyében fiatal politikusok vették kezükbe az MDF újjászervezését, és egyedül Somogy megyében nem sikerült még a pártot újjászervezni.
A választmányi ülésen döntöttek arról is, hogy az országos gyűlés hozzon végérvényes döntést a párt névváltoztatása ügyében, azaz akkor fog eldőlni, hogy az MDF új neve Jólét és Szabadság legyen-e.
Közölte: az MDF országos választmányának több mint nyolcvan százaléka gondolja úgy, hogy Bokros Lajos “méltatlan” az EP-munkára, a közösséggel nem tartotta a kapcsolatot, ezért felhatalmazza az MDF vezetőségét a képviselő visszahívására. Ez első körben egy morális felszólítás, mivel a mandátum a képviselőé. Amit Bokros Lajos nyilatkozik, az az ő magánvéleménye, és nem az MDF-ét tükrözi – tette hozzá.
Makay Zsolt elmondta: hétfőn levélben fordul Bokros Lajoshoz, melyben azt kéri, március elsejével adja vissza a mandátumát, ellenkező esetben “feliratkozik a mandátumtolvajok hosszú listájára”. Úgy fogalmazott, hogy a párt valamennyi tagja véleményt nyilváníthat arról, mi legyen a mandátum sorsa.
Bokros Lajos visszahívása egy hónappal ezelőtt merült fel, akkor a Magyar Hírlapnak Makay Zsolt azt mondta, az MDF februári tisztújító közgyűlése dönt arról, visszahívják-e Bokros Lajost, az Európai Parlament MDF-es tagját, mivel a képviselő a tavalyi EP-választások óta egyetlen felszólalását sem egyeztette a párttal.
Az európai parlamenti képviselő titkársága – ahol szombaton azt mondták, Bokros Lajos egyelőre nem érhető el – január 20-án adott ki közleményt az ügyben, amelyben leszögezték: a képviselőt 2009-ben az MDF vezetői kérték fel arra, hogy párton kívüliként vállalja az EP-választások során az MDF lista vezetését, és őt erre a pozícióra nagy többséggel választották meg. Bokros Lajos ismert program alapján a választók bizalmából lett az Európai Parlament képviselője – tették hozzá.
Véleményük szerint mandátuma a törvény értelmében nem kötődik politikai szervezethez, felelősséggel a választópolgároknak tartozik.