Írjon nekünk

Sport

Labdarúgás: edzőmeccset játszik a KITE-Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Megkezdi felkészülési mérkőzéseinek sorát a KITE-Szeged NB III-as labdarúgócsapata. A kék-fekete-zöldek csütörtökön 18 órakor a megye I-es Tápéval csapnak össze a Felső Tisza parti stadion műfüves pályáján.

Ezen a héten már edzőmeccsekkel is megszakítja a tréningek monotonitását a KITE-Szeged. Mint azt Major László vezetőedző a SZEGEDma.hu-nak elmondta, az eddigiekben elsősorban az erőnléti felkészítésre helyezték a hangsúlyt. Igyekeznek azt is pótolni, amit nyáron elmulasztottak – emlékezetes, a bajnokság rajtja előtt az utolsó pillanatban állt össze a keret, akkor nem maradt már idő rendes alapozásra. Kisebb egészségügyi problémák ugyan adódnak, de remek hangulatban zajlik a munka. Ez tehát most ez erőgyűjtés időszaka, heti hat foglalkozással, de február elejétől már a technikai és a taktikai képzés is szerepet kap a gárda életében. Ha lehetőség és mód adódik rá az iskolai és munkahelyi kötelezettségek mellett, akkor délelőtti edzéseket is vezényel majd Major mester.

Addig is a következő napokban két felkészülési összecsapás szerepel a programban, megyei I. osztályú ellenfelekkel találkoznak majd Brinszky Adriánék. Előbb csütörtökön 18 órai kezdettel a Tápé, majd szombaton 13 órakor a Kistelek vendégszerepel a Felső Tisza parton.

Lassan formálódik a keret is, várhatóan rövidesen eldől, pontosan ki lesz az a 20-22 játékos, akivel harcba indulnak az NB II-be való feljutásért. Minden bizonnyal távozik Szegedről a kapus, Tímár János, Patarcic Krisztián (Soltvadkertre tart), és kérdéses Nomel J. P. jövője is, aki iránt – már beszámoltunk róla – az NB I-es Siófok érdeklődik. Az érkezők között Gahwagi Nebil (Pápa, fél évre kölcsön), Kulacsik Tamás (Makó) és Mihalkó Máté (Sándorfalva) szerepel. Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a békéscsabai Bernáth Péterrel és a kecskeméti Balog Marcellel, az ő ügyükben néhány napon belül döntés születhet. Ugyancsak a KITE-hez tart Huszárik Zsolt is, akinek lejárt a szerződése a Tisza Volán SC Szegednél. Szerződtettek két ifjú kapust, Kiss Jánosra (Makó) és Batik Gergelyre (Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia) hosszabb távon számítanak majd. Eldőlt továbbá, hogy a két szerb „vendégmunkás”, Zseljko Belecan és Srdan Saulic tavasszal is a Tisza-partiakat erősíti.

Hír még a KITE-Szeged háza tájáról, hogy a csapat támogatói közé a Szegi Fitness is felsorakozott. Major László portálunkon keresztül is köszönetet mondott a központ vezetőjének, Szegvári Gábornak, aki lehetővé tette, hogy az edzéseken felül a játékosok heti két-három alkalommal itt erősítsenek.

Kommentek

Sport

Célegyenesben a felújítás: elkezdték feltölteni a Maty-ért – KÉPGALÉRIA

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

Három hét alatt körülbelül hárommillió köbméter vízzel töltik fel a kajak-kenu világbajnokságra a pályát. Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Marad a szakmai stáb és a névadó szponzor a Szedeáknál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

A csapat augusztus 5-én kezdi meg a felkészülést.

Tovább olvasom

Sport

Biztos lesz Barcelona-MOL-Pick Szeged a következő szezonban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

Csütörtökön rendezik a Bajnokok Ligája sorsolását.

Tovább olvasom

Aktuál