Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Közélet

A külügy nem javasolja az utazást Egyiptomba (FRISSÍTVE)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

A Külügyminisztérium az egyiptomi biztonsági helyzet súlyos romlása miatt az I-es, utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolta át Egyiptomban Kairó, Alexandria, Luxor és Szuez városokat – áll a minisztérium közleményében.

Továbbra is javasolják valamennyi, nem feltétlenül szükséges és indokolt egyiptomi utazás elhalasztását a helyzet általános normalizálódásáig. Azokat, akiknek utazására halaszthatatlan ügyben mégis szükség van, arra kérik, hogy tanúsítsanak fokozott körültekintést és óvatosságot, s egész Egyiptomban következetesen kerüljék a tömegdemonstrációk helyszínét.
Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője korábban az MTI-nek elmondta: Az elmúlt két napban sem mondták le tömegesen egyiptomi tengerparti útjaikat a magyarok; az egyiptomi kormányellenes tüntetések dacára a Külügyminisztérium nem sorolta Egyiptomot azok közé az országok közé, ahova nem javasolják az utazást, a tengerparti nyaralóhelyek ugyanis biztonságosak.
Megerősítette ugyanakkor, hogy a szolgáltatók szüneteltetik a kairói programokat. Korábban azt mondta: a tüntetések miatt sokan érdeklődnek az utazási irodáknál, de nem mondják le az utakat. A szóvivő megjegyezte: olyan üdülőhelyekről van szó, ahol nem nagyon van helyi lakosság.
Molnár Judit hangsúlyozta, hogy folyamatos az egyeztetés a kinti partnerekkel, telepített idegenvezetőkkel, a tengerparton nyugalom van.
A Külügyminisztérium pénteken honlapján arra hívta fel a térségbe utazó magyar állampolgárok figyelmét, hogy kerüljék a tüntetések helyszínét Kairóban és Egyiptom más nagyvárosaiban. Amennyiben az utazó elsősorban Sarm al-Sejk és Hurghada üdülőhelyeit keresi fel szervezett utazás keretében, fontolja meg a betervezett kairói látogatásuk elhalasztását.
Kairóban mintegy tizenötezer kormányellenes tüntető vonult fel kedden délután, hogy a tunéziai eseményeken felbuzdulva az országot csaknem három évtizede vezető Hoszni Mubarak elnök távozását követelje; a tüntetők összetűztek a könnygázt és vízágyút is bevető rohamrendőrökkel.

Tovább olvasom

Balhé

Juhász Tünde kormánymegbízott reagált a vásárhelyi polgármester megnyilatkozására

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

Közlemény.

Tovább olvasom

Közélet

A haza védelme nemzeti ügy – hangoztatta Simicskó István

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

A haza védelme nemzeti ügy, “mindannyiunk közös ügye, bármilyen korosztályhoz tartozzunk, bármilyen pártállásúak is legyünk” – hangoztatta a KDNP parlamenti frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke kedden a Székesfehérvárhoz tartozó börgöndi repülőtéren rendezett honvédelmi sporttáborban. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Egészség

Jelenleg 24 aktív fertőzöttet tartanak nyilván Csongrád-Csanádban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mtiszegedma.jpg

Megjelent:

Szerző:

És hatan hunytak el koronavírus miatt.

Tovább olvasom

Aktuál