/

XVI. Benedek fogadta Orbán Viktort

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magánkihallgatáson fogadta a magyar miniszterelnököt XVI. Benedek pápa hétfő délelőtt a Vatikánban. Orbán Viktor és delegációja ezt követően Tarcisio Bertone bíboros, szentszéki államtitkárral tárgyalt – tette közzé a Magyar Nemzet honlapja.

A kormányfőt, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kísérte el a vatikáni tárgyalásaira. A magyar kormányfőt – a vatikáni protokoll szerint – félórásra tervezett magánkihallgatáson fogadta XVI. Benedek pápa. A pápai könyvtárszobából Orbán Viktort a szentszéki államtitkárságra várták. A Tarcisio Bertonéval folytatott megbeszélésen – melyen a hivatalos delegáció többi tagja is részt vett – a bíboros és a magyar miniszterelnök is elismerően nyilatkozott a magyar-vatikáni vegyes bizottság eddigi munkájáról. Orbán Viktor elmondta: kormánya kiemelkedő értéknek tekinti a hit- és vallásbéli meggyőződés szabad kifejezését, valamint az e meggyőződésen alapuló oktatási és nevelési munkát – áll a tárgyalásokról kiadott, Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője által jegyzett közleményben.

(Forrás: mno.hu)

Default thumbnail
Előző sztori

Rendkívüli belvízre kell számítani ezen a télen

Default thumbnail
Következő sztori

150 ezer forintos segélyt kapnak a vörösiszap-károsultak

Legutóbbi hasonló cikkek