no images were found
Rántott pisztráng majonézes krumplival, gombás-tejszínes sült hal, fokhagymás ponty – egy-két ízelítő csupán azokból az ételekből, melyek szenteste az asztalra kerülhetnek. A halételeknek karácsonykor minden keresztény országban komoly hagyománya van. Amellett hogy finom, és rengeteg változatban elkészíthető, a hal rendkívül egészséges is. Bárcsak több ünnepet köthetnénk össze vele!Az uniós átlaghoz képest ugyan hazánkban még mindig igen alacsony a halfogyasztás, a halászlével és a tiszai kecsegével együtt emlegetett Szeged rendszeresen igyekszik javítani a statisztikákat. Karácsony este a halétel azonban országszerte, sőt Európa legtöbb országában is egy megtörhetetlen tradíció. A keresztény kultúrában gyökerező gasztronómiai szokást évezredekre vissza lehet vezetni, jelképe a bibliával egyidős.
Apostoli ikon
A balra úszó hal sematikus ábrázolása a keresztény szimbolikában Jézus Krisztus nevére utal. A kapcsolat egy ógörög szójátékból ered, a Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó szavak görög kezdőbetűinek összeolvasása (ιχθυς, ichthisz) „halat” jelent. A keresztényüldözések idején az állat körvonalát homokba rajzolva üzentek egymásnak a tanítványok, innen tudták egymásról, hogy Krisztus tanításának a követői. Bármilyen fontos is a jelkép, a hal az akkori embereknek elsősorban az életet jelentette, hiszen egyik fő élelmiszerük volt a nagyrészt megművelhetetlen, sivatagos közel-keleti területeken. Jézus tanítványainak nagy része is halász volt, mielőtt hirdetni kezdte az Isten igéjét.
A bibliai utalásokon kívül a néphagyomány is szerepet játszott abban, hogy a hal általános ünnepi étel lett. Korábban inkább böjti ételnek tartották, és a sertésfogyasztás volt a bevett szokás. A disznó ugyanis előrefelé túrt az orrával, amit a babonás emberek szerencsésebbnek gondoltak, mint a hátrafelé kaparó csirkét. Ezt a hagyományt egyébként Erdélyben a mai napig ápolják, ott az ünnepi asztalon kolbászt és sertéshúst tálaltak a vendégeknek.
Haltradíciók
A magyar hagyományokban az ünnepek alatt fogyasztott ételeknek mindig valami különleges, varázslatos erőket tulajdonítottak. A lencse szilveszterkor sok pénzt hoz, a fokhagyma fogyasztása egészséget jelent, a kalácsot és az almát pedig szétosztotta a család egymás között, így megbékélés, nyugalom szállt a házra. A halfogyasztásnak is megvan a maga babonája: a halak pikkeje szintén gazdagságot vonz, a hal gyors úszása pedig a család előrejutását jelenti.
Halat enni karácsonykor nem csak nálunk szokás, főként Kelet-Európában és a skandináv országokban van a mai napig levezethető hagyománya. A mélyen vallásos Lengyelországban igen bőséges a menü: a szentestét ostyával kezdik, amit egy 12 fogásos vacsora követ, ezzel tisztelegve a bibliai 12 apostolnak. A halat többféle tálalásban is felszolgálják ilyenkor, nagyrészt a szláv gasztronómiát követve, káposztával, céklával és sok savanyúsággal. Az étkezés fő fogása egy nagy bogrács halleves, zárásként pedig mákos gubát szokás enni – már akibe még fér egy falat is.
Az oroszok a karácsonyt kétszer is megünneplik, a pravoszláv hit szerint január 7-ére esik, de vannak akik szilveszter éjszakáján tartják meg. Ők egyfajta palacsintatésztába tekerik bele a lazacot illetve a kaviárt, tehetősebb házakban a halikrát külön fogásként fogyasztják el. A halászlének náluk nincs túl nagy múltja, füstölt húsos krumplilevest készítenek, amit gyakran vodkával is megbolondítanak.
A lengyeleket is túlszárnyalva Olaszországban nem ritkán 15-20 fogásos vacsorákat tartanak szenteste. A nagy családi összejövetelekre kell ez a rengeteg étel, a menü azonban tájegységenként változatos, a halak közül nagyrészt az angolnát részesítik előnyben, roston sütve, illetve boros mártással tálalják. Mellette tésztaételeket, és rengeteg édességet fogyasztanak.
A skandináv országokban a természeti viszonyok miatt furcsamód pont a miénkkel ellentétes szokás honosodott meg. Ott az emberek évszázadokig csak halakon és bogyókon élhettek, a kevés haszonállatot, amit tartani tudtak, mind karácsonyra és a fontosabb ünnepnapokra tették félre. Így ott szenteste az asztalon főként marha- és disznóhúst szolgálnak fel, persze azért a halat sem vették le az étlapról. Svédországban sok évszázadon át egy csukaféle hal, az északi menyhal volt a hagyományos karácsonyi eledel vajas fehér szósszal és krumplival, erősen megborsozva. Manapság azonban már itt is inkább az angol szokáshoz idomulva sült pulykát és libát fogyasztanak.
Magyarországon a karácsonyi menü nincsen túlbonyolítva, általában a tájegység szerinti halleves és a mákos, illetve diós guba kerül a tányérba. Főképp Észak-Magyarországon divat a halpaprikás, amit a közepesen száraz húsú, szálkamentes harcsából a legjobb főzni. Szegeden a tiszai szürkeharcsa kiváló alapanyagot szolgál ehhez az ételhez, illetve a másik itteni nevezetességet, a szegedi haltepertőt is ebből készíthetjük el. Beszerzésük és elkészítésük viszonylag egyszerű, viszont egy tízfős család megvendégelése esetén bizony alaposan a pénztárcánk mélyére kell néznünk. Karácsony közeledtével az amúgy sem túl alacsony árak ugrásszerűen megnövekednek, szentestére sok helyen már csak előre megrendelt hallal tudnak kiszolgálni, közel másfélszeres áron. A hal frissessége mindig nagyon fontos, ha hűtött, feldolgozott halat vásárolunk, mindig győződjünk meg róla, hogy címkézett, nemrég csomagolt terméket viszünk haza.
Jó étvágyat, és kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!
Illés Attila