Bulvár

Egy nap két halálos gázolás Szegeden (FRISSÍTVE)

Egy nap két halálos gázolás Szegeden (FRISSÍTVE)

2010. december 7., kedd
Egy nap két halálos gázolás Szegeden (FRISSÍTVE)

A kórházba szállítást követően meghalt mindkét reggeli szegedi baleset elszenvedője. Mint arról korábban hírt adtunk, kedd reggel Szegeden és Szőregen is gyalogost gázoltak. Mindkét esetben idős embert ütöttek el, a szegedi baleset zebrán történt - tudtuk meg a CSMRFK Sajtószolgálatától.

Hat óra után nem sokkal a József Attila sugárúton, az Olajbányász tér előtt Szeged felől Hódmezővásárhely irányába haladt egy személygépkocsi 30-40 km/h-s sebességgel, amikor eddig ismeretlen körülmények miatt a zebrán átkelő 84 éves idős asszonyt elütötte. A baleset következtében a hölgy súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba szállították. A helyszínelés idejére félpályás útlezárás volt életben. Szeged-Szöregen 6 óra 40 perckor a Szerb utca 6. szám előtt szintén gyalogosgázolás miatt alakult ki torlódás. Szeged felé közlekedett egy 36 éves hölgy, amikor átkelési szándékkal gépjárműve elé lépett egy 79 éves férfi. A gépjárművezető a balesetet elkerülni nem tudta, így az úton (gyalogos átkelőn kívül) elgázolta a férfit, akit szintén súlyos-életveszélye sérülésekkel szállítottak kórházba. Mindkét áldozat súlyos, életveszélyes sérülésekkel kerültek kórházba, ahol azonban már nem tudták megmenteni az életüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.