Kultúra

Happy Hour a Szegedi Fókusz Műhellyel

Happy Hour a Szegedi Fókusz Műhellyel

2010. december 9., csütörtök
Happy Hour a Szegedi Fókusz Műhellyel

Új előadással várja a közönséget a Szegedi Fókusz Műhely. A Happy Hour valójában egy "nagykoncert", amelynek alapját megzenésített versek adják - mondta el az előadásról csütörtöki sajtótájékoztatóján Benkő Imola.

A társulat vezetője felidézte: a Happy Hour "kiskoncert" verziója az akcióművészet, a street art és a színház elemeit ötvöző vándorprodukció volt, amelyet Szeged mellett más városokban, valamint nyári és őszi fesztiválokon is bemutattak, játszották például a 20. Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválon és a Művészetek Völgyében is. Az alkotógárda bővítésével, a látvány és a hangzóanyag megújításával az előadás most teljesebbé vált. A téma továbbra is a boldogság pillanata. A "nagykoncert" célja megmutatni, hogyan ér össze az ég és a föld a boldogság idején, hogyan születik meg a boldogság órája - mutatott rá

Benkő Imola

. A társulat ehhez

Parti Nagy Lajos, Varró Dániel, Fodor Ákos, Szilágyi Domokos, Pilinszky János, Radnóti Miklós, József Attila, Weöres Sándor

és

Lackfi János

verseit használja fel. Az alkotásokat

Préda-Kovács Zsolt

öntötte zenei formába, és hét művész vesz részt az előadásban. A bemutatót december 13-án tartják a Reök-palotában, ahol másnap is láthatja még az előadást a közönség. Az előadásokhoz kapcsolódva a független színházak helyzetére is próbálják felhívni a figyelmet - magyarázta Benkő Imola, hozzátéve: a nézők egy petíciót írhatnak alá, támogatva ezzel az ilyen típusú színházak működését. A Szegedi Fókusz Műhely 2003-ban alakult. A vállaltan progresszív színház célja, hogy előadásaiban lépést tartson az európai színházi trendekkel. A társulat "kutatószínház", tagjai keresik a legkülönbözőbb kifejezési lehetőségeket és kommunikációs csatornákat. Saját bevallásuk szerint nem tartják magukat sem epikus, sem mozgásszínháznak, nem tudnak és nem is akarnak kategóriákban gondolkodni. "Kutatásuk" alapja a néző, akinek reakcióira, fizikai jelenlétére, értelmezésére és befogadási stratégiáira számítanak előadásaik alatt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.