Csütörtök: A szerelemről és más démonokról

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendezvény ugyan nem lesz a Dóm Téri Advent zárónapján, csütörtökön, de az Ördögszekér kézműves vásárba ellátogathatnak azok, akik még nem szereztek be minden ajándékot karácsonyra. A Somogyi-könyvtárban indul a British Council olvasóversenye, városi karácsonyi ünnepséget rendeznek Sándorfalván, galéria-nyitó fotókiállításra invitál a Közéleti Kávéház, és a Belvárosi moziban láthatja a közönség a Gabriel García Márquez A szerelemről és más démonokról című könyvéből készült, azonos című filmújdonságot.

A British Council olvasóversenye

Egy iPod Nano médialejátszót és könyveket is nyerhetnek azok, akik részt vesznek a British Council (Nagy-Britannia kulturális intézete) és a Somogyi-könyvtár közös játékán. „Tankolj fel könnyített olvasmányokból és pörgesd fel angoltudásod!” – így szól a Readers’ Corner – Akarsz jobban tudni angolul? címmel meghirdetett program fölhívása. Aki elolvas három könyvet a könyvtár Gateway UK-gyűjteményéből, és helyesen válaszol az olvasmányhoz kapcsolódó kérdésekre, máris eséllyel pályázik a nyereményekre. A 2011. március 18-ig tartó olvasójátékra személyesen, a Somogyi-könyvtár 3. emeleti olvasótermében lehet jelentkezni.

A Somogyi-könyvtár ünnepi nyitva tartása

A Somogyi-könyvtár csütörtök 13-19 óráig tart nyitva, december 24-26-án zárva tart. A két ünnep között, december 27-29-ig (hétfőtől szerdáig) 9-19 óráig, december 30-án (csütörtökön) 13-19 óráig várják az olvasókat. December 31-én (pénteken) a könyvtár 9-13 óráig áll a látogatók rendelkezésére. Január 1-2-án (szombaton és vasárnap) a könyvtár zárva. Nyitás 2011. január 3-án, hétfőn, délelőtt 9 órakor.

A fiókkönyvtárak ünnepi nyitva tartása

A karácsonyt megelőző szombaton, valamint az ünnep piros betűs napjain, december 24-26-ig a Somogyi-könyvtár valamennyi fiókkönyvtára zárva tart. December 31- től január 2-ig ugyancsak minden fiókkönyvtár bezár. A két ünnep között nyitva lesz a Csillag téri, Dorozsmai, Északvárosi, Francia utcai, Móra utcai, Odesszai, Petőfitelepi, Tarjáni, Rókusi fiókkönyvtár, valamint a Hangoskönyvtár is. December 27-én, hétfőn 9.30-12 óráig, valamint 13-18 óráig, 28-án, kedden 8-12 óráig, 29-én, szerdán 12-19 óráig, 30-án, csütörtökön pedig 13-18 óráig várják olvasóikat. Január 3-án, hétfőn az előbb fölsorolt könyvtárak 9.30-12 óráig, valamint 13-18 óráig tartanak nyitva. December 24-től január 2-ig (tehát a két ünnep között is) zárva lesz a Klebelsbergtelepi, Szőregi és Tápéi fiókkönyvtár.

Városi Karácsony Sándorfalván

Sándorfalva Város Önkormányzata csütörtökön 16 órától a Széchenyi Ifjúsági Közösségi Központban (Széchenyi-udvar) Városi Karácsonyi Ünnepséget rendez. Ünnepi beszédet mond: Kakas Béla polgármester. Az ünnepi műsorban fellépnek: Sándorfalva Város Énekkara, a Szegedi Pinceszínház művészei.

Közéleti Kávéház

A Pixel Fotóstudióban (Imre utca 2/D. – Szent István térről nyílik a Lechner tér felé) csütörtökön 17 órakor Galéria-nyitó fotókiállítás. Kiállítók és beszélgetőtársak: Kiss László galéria tulajdonos, Szentgyörgyi Anna (SZTE Angol-Amerikai Intézet), Datki Zsolt (SZTE Orvosi Vegytani Intézet).

Dóm Téri Advent

A Dóm Téri Advent rendezvénysorozatában csütörtökön van a zárónap. Az advent utolsó napján a Bálaszínházban nincs előadás, a téren karácsonyi dallamok szólnak. Ördögszekér kézműves vásár a zárónapon 11-18 óráig tart.

A mozik csütörtöki műsorai

A Grand Café-ban csütörtökön:

19 órakor: Mamut – feliratos, svéd-dán-német film, rendező: Lukas Moodysson.

21 órakor: Libanoni keringő – feliratos, izraeli-német-francia film, rendező: Ari Folman.

A Grand Café programjairól részleteket a www.grandcafe.szeged.hu oldalon olvashatnak.

A Belvárosi mozi csütörtöki műsora:

Zsigmond Vilmos terem:

14 órakor, 18.15-kor és 20.30-kor: Tron: Örökség 3D – színes, szinkronizált amerikai sci-fi, kalandfilm. Rendező: Joseph Kosinski.

10 órakor és 16.15-kor: Narnia krónikái 3D – A hajnalvándor útja – színes, szinkronizált amerikai kaland – fantasy film, rendező: Michael Apted.

Balázs Béla terem:

10.30-kor és 14.30-kor: Csingiling és a nagy tündérmentés – színes, szinkronizált amerikai animációs film, rendező: Bradley Raymond.

16 órakor és 20.30-kor: Üvegtigris 3. – színes, magyar vígjáték. Rendező: Rudolf Péter.

18.15-kor: Social Network – A közösségi háló – színes, feliratos amerikai életrajzi film, rendező: David Fincher.

Csőke József terem:

16 órakor: Bogyó és babóca – 13 mese – színes, magyar animációs film, rendező: M. Tóth Géza, Antonin Krizsanics, mesélő: Pogány Judit.

17.30-kor és 19.30-kor: Szerelemről és más démonokról – színes, feliratos costa-ricai dráma, Gabriel García Márquez regényéből. Rendező: Hilda Hidalgo, Pablo Derqui, Joaquin Climent.

A filmekről részleteket a http://www.belvarosimozi.hu/mozi-msor.html oldalon olvashatnak.

Csütörtök esti bulik

A Millenniumi Kávéházban csütörtök este 8 órakor Stojšić Jovan zongorázik.

A SZOTE Klubban csütörtökön 22 órakor Essünk be a fa alá!DJ Alma.

Az Afrika Café-ban csütörtökön 20 órakor Bulizz napjaink zenéivel!

A Gödör étteremben csütörtök este Dancing-Ring.

Előző sztori

Nézőpont: kevesebbet költünk idén karácsonykor

Következő sztori

Nincs karácsony T.Ö.K. nélkül + FOTÓK + HANG