A Hősök terén tüntettek a magánnyugdíj-pénztárakért

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közel ezer fő részvételével tartotta meg tegnap a magánnyugdíj-pénztári rendszer államosítása elleni demonstrációját az Én Nyugdíjam nevű civil szervezet. A tüntetésen részt vett Szanyi Tibor és Török Zsolt MSZP-s szóvivő, valamint több szocialista szimpatizáns is. A rendezvény műsorvezetője, Kecskés György kijelentette: a hárommillió pénztártag nem hagyja megzsarolni magát – tájékoztat az index.hu.

Nem sikerült teljesen függetleníteni a politikai pártoktól a tegnap délután tartott, hivatalosan civil tüntetést, melynek célja hogy felszólaljon a nyugdíjjárulékok állami kasszába való visszaterelése ellen. A hallgatóság jelentős része viselt piros sálat, voltak akik szegfűt is hoztak magukkal. A felmutatott táblák jelentős része is a 2006-os szocialista választási kampányszövegekre reflektált, felirataik pedig a magánnyugdíj helyett inkább a Fidesszel foglalkozott.

Nyugdíj-einstand

A rendezvény egyik fő szervezője, Kecskés György szerint „nyugdíjkolhozt” tervez a kormány, ami ellen a három millió pénztártag fel fog szólalni. „Nem hagyjuk magunkat megzsarolni”, mondta a műsorvezető, a jelenleg hatalmon lévő politikusokat pedig a PPP-vel jellemezte, szerinte politikai pofátlanság, pénzéhség és pálinkafőzés folyik a parlamentben.
Egy másik civil felszólaló, Huszti Zoltán felmutatta a kormányfő nyugdíjasokhoz írt levelét is, nyílt kérdést téve fel a hallgatóságának: ki fizette ki a 300 milliós postaköltséget?
A szónoklatokat Lontai Tamás, a Magán- és Önkéntes Nyugdíjpénztári Tagok Érdekvédelmi Szövetségének alapítója folytatta, ő mindenkinek erősen ajánlotta, hogy maradjon magánpénztári tag, így a későbbiekben megfelelő nyugdíjaztatást biztosíthat magának. Ígéretet tett továbbá a magánpénztári tagok jogi képviseletének létrehozására és aktív működésükre.
Felszólalt még Dániel Péter és Nehéz-Posony Márton ügyvéd is, ők kék szalaggal, valamint az Alkotmánybírósághoz továbbított beadvánnyal tiltakoznak a kormány döntései ellen.
A demonstráció békésen zajlott le, és bár Kecskés György többször is hangsúlyozta a politikasemlegességet, a felszólalások alatt a tömeg többször is a kormányfő lemondását követelte.
Az esemény a Szózat eléneklésével zárult, ezt követően mindenki elvonult.

Forrás: index.hu

Előző sztori

Elkészült a Bálint Sándor-emlékház + FOTÓK

Következő sztori

450 kilométernyi szakaszon árvízvédelmi készültség a Felső-Tiszán