Hatósági ár az egyetemes gázszolgáltatásban

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hatósági ára lesz a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatásban a hazai kitermelésű és az import földgáznak, valamint a jelenlegi 1,2 milliárd köbméter helyett 600 millió köbméterre csökkenthető a biztonsági földgáztartalék. Az erről szóló törvényt egy nap alatt fogadta el a parlament – írja a Magyar Nemzet honlapja.

Az Országgyűlés 295 igen szavazattal, 52 nem ellenében hagyta jóvá a földgáz biztonsági készletezéséről, valamint a földgázellátásról szóló törvények Rogán Antal (Fidesz) által kezdeményezett módosítását. Az indítványt a kormánypártok mellett a Jobbik is támogatta, az MSZP és az LMP ellenezte. A törvény az új földgáz-árszabályozás bevezetésének első lépése.

A jövőben – a lakossági fogyasztókat jellemzően ellátó – egyetemes szolgáltatás esetében a hazai kitermelésű, valamint az import földgázforrások árát a Magyar Energia Hivatal javaslata alapján a miniszter rendeletben állapítja meg. Az indoklás szerint ezzel biztosítható, hogy az egyetemes szolgáltatásban részesülő – a fogyasztási jellemzőikből fakadóan alacsonyabb alkupozícióval rendelkező – kisfogyasztók díjaiban is megjelenhessen a nyugat-európai gázpiacok alacsonyabb árainak kedvező hatása.

(Forrás: Magyar Nemzet Online)

Előző sztori

Műsorújság: a Telin TV keddi műsora

Következő sztori

Fokozott kerékpáros ellenőrzés szerdán az Anna-kútnál