A többség illúziója

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Azt ki lehet mondani, hogy a király meztelen, mert amennyiben ezt elmulasztjuk ismét, nem fogjuk tudni konszenzussal mibe öltöztessük.”

Első látásra úgy tűnhet, hogy fél évvel „a szavazófülkékben történt forradalmat” követően, hazámban minden a legnagyobb rendben zajlik, azaz halad a végkifejlet, a többség áhította szebb jövő felé! Legalább is a választók véleménye erre enged következtetni, a Szonda Ipsos legutóbbi felmérése alapján, mely szerint, a pártok támogatottsága jóttányit sem változott. Az emberek, a jelek szerint majdnem egy emberként állnak a kormányzópártok mögött, a kétharmad a dolgok jelen állása szerint még kitart. A kérdés csupán az: meddig? Merthogy eme ideális állapot nem fog az idők végeztéig fennállni, bizonyosra vehető, és akkor, oda a történelmi szintű (lehetőséget) felhatalmazást nyújtó (mostanság minden ellenérvet felülírni képes) hivatkozási alap. A médiamunkások már pedzegetni kezdik, hogy vélhetőleg a kormány számára ideális állapot, legtovább a januári áremelésekig tarthat ki, ha addig másért nem is, de majd akkor ezért csökken a második Orbán-kormány támogatottsága.

Legyünk őszinték, nem sok minden történt, ami elolvaszthatta volna eme többséget, a meg nem lépett lépések következményei pedig még nem mutatkoztak meg! Mire gondolok itt? A minden eresztékükben recsegő ropogó „nagy rendszerek” működési elvének újragondolására! Ezekről annyit sejthetünk csupán, hogy átalakításuk mikéntjéről a (még sok ingyenélőnek menedéket adó) misztériumok zugaiban lázas munka folyik, hangzatos tervek készülnek. Ezek nyilván, mihamarabb a törvényhozás elé lesznek tárva, „salátázva” és egységcsomagokba szedve, s ha minden nem is, de nagy részük át fog menni a parlamenti többségnek köszönhetően. Ekkor fog majd kiderülni: kétharmad ide, vagy oda, minden probléma nem oldható meg a többségi társadalomra hivatkozással.

A példa kedvéért maradjunk a nagy rendszerek nagybetege és állatorvosi lova, a mindenki által, valamilyen (napi) szinten ismert egészségügynél! Azt ugyanis be lehet látni, hogy erre sincs pénz jelenleg a rendszerben, ahogy a „rendszerváltáskor” sem volt, ahogy azóta csak még jobban szét lett hordva, le lett privatizálva az is ami volt, mert hagytuk azzal, hogy majd csak lesz valahogy, ha nem ma, hát a közeljövőben. Azt el lehet talán még fogadni, hogy „gyógyszer, vatta, tisztítószer, WC-papír a kórházban nincs, ha a beteg nem visz, hogy éveket kell várni egy egyszerűbb protézisbeültetésre, fél évet a komplikáltabb kezelések előtt nélkülözhetetlen CT- vagy MRI-felvételre, és három órát az ágytálra, nincs elég tisztességes műtéti cérna és beültethető stent, fájdalomcsillapító” – ahogy egy kolléga fogalmaz keserűen, de képletesen. Azt ki lehet mondani, hogy a király meztelen, mert amennyiben ezt elmulasztjuk ismét, nem fogjuk tudni konszenzussal mibe öltöztessük. Látható, hogy az igényes ingyenesség látszatát megtartani nem lehet. Lehet választani az orvos és egészségügyi dolgozók nélküli (elhagyatott és feladatát ellátni képtelen) „jóléti” egészségügy, és a megfizetett egészségügyi ellátás között. Van egynéhány dolog, amire az embernek szüksége van akkor is, ha otthon beteg. Ilyen példának okáért a WC papír, az általánosan szedett gyógyszerek, a napi étkezések, a szükséges folyadék. Lehet, hogy a – helyzet ismeretében – nem a kórháznak kellene ezekről gondoskodnia, csupán a gyógyításról, hogy étkezést is csak azoknak kellene térítésmentesen biztosítania, akiknél ez orvosilag indokolt? Vagy legyenek EU-s mértékűek a járulékok, a TB befizetéssel nem rendelkező felnőttek teljes mértékben fizessék ki kezelésüket, az egészségügyi dolgozók – beleértve a kezdő orvosokat is – legalább az európaiakat megközelítő bérezést kapjanak, túlmunkástól? Egyáltalán miképp lehetséges az említett irányok összeegyeztetése, a hárommillió nyugdíjas, félmillió munkanélküli és majd ugyanennyi rokkant, illetve az erős középosztály nélküli, 2,8 millió foglalkoztatott országában? Csupán abban vagyok biztos, az egészségügy drága dolog, de ezért nem a „zsebészeknek” kell valamennyit a borítékba tenni, hanem ezeket az összegeket az intézményeknek juttatni, legálisan… A hogyanról pedig mihamarabb széles „társadalmi párbeszédet”, közbeszédet kell indítani. A Fidesz szervezetek és aktivistáik amúgy is megszokták, az utca emberének megszólítását, talán van is véleményük… Egy ügydöntő népszavazástól sem kellene megriadnia a kormánynak, ha nem mer önállóan, határozottan és mihamarabb dönteni e kérdéskörben. Mert különben – bár a szaknyelvi ismeretek terén van még mit tanulniuk – csehül járunk, orvosok nélkül maradunk!

Ötszintű, progresszív szakellátási rendszert tervez a kormányzat hosszútávon, így járóbeteg, városi, megyei, nagytérségi, és országos ellátásra bontanák a rendszert – jelentette be Szócska Miklós államtitkár (akinek menesztéséről máris pletykálnak) a Világgazdaság című napilap szakmai konferenciáján. Hozzátette: nem lehet három hónap alatt átszervezni az egészségügyet, így arra legalább egy évet szánnak.

A többség illúziója önmagában kevés lesz a változáshoz, melyre továbbra is igény van. Hogy valódi (kormányzati és szavazói) akarat van-e? Meglátjuk! Ha addig nem kell szemészhez mennünk, soron kívül, avagy sürgősen!

Előző sztori

Megemlékezés az igazi városépítő politikusról

Következő sztori

Molnár Tamás játékvezetőként vehet részt a 2011-es FINA-eseményeken