Közélet

20 férőhellyel bővült a mórahalmi bölcsőde

20 férőhellyel bővült a mórahalmi bölcsőde

2010. november 20., szombat
20 férőhellyel bővült a mórahalmi bölcsőde

Óvodások műsorával és polgármesteri köszöntővel adták át Mórahalom bölcsődéjének és családi napközijének új szárnyát, mellyel az eddigi 30 férőhelyen túl lehetővé vált további 20 gyermek befogadása. A kicsik már december elején birtokba vehetik a két új csoportszobát és a hozzájuk tartozó épületrészeket.

„Csaknem négy évig tartott, míg eljuthattunk a mai ünnepi alkalomig. Sok nehézséget kellett leküzdenünk érte, de a gyerekek mosolygó arcát látva büszkén mondhatom: megérte!” - köszöntötte az átadási rendezvény résztvevőit a település polgármestere.

Nógrádi Zoltán

elmondta, örül, hogy a város legkisebb polgárainak szellemi fejlődéséhez, boldog gyermekkorához és a szülőktől távol töltött idő tartalmas és értékes eltöltéséhez ilyen kiváló lehetőségekkel teli intézményt adhatnak ma át. A polgármester méltatta a tervezőket és kivitelezőket is, akik munkáját emléklappal köszönte meg.

Nógrádi Zoltán kiemelte a megvalósítás sikeréért legtöbb feladatot vállaló

Baloghné Baranyás Ágnest

, az intézmény szakmai vezetőjét, a feladatellátásért felelős Móra-Partner Kft. vezetőjét,

Csőke Melindát

és az önkormányzat szociális és igazgatási osztályának vezetőjét,

Rozsnyainé Hódi Máriát

mint projektvezetőt. Az önkormányzat által pályázaton bölcsődebővítésre nyert 79 millió forintnyi forrásból a már meglévő épületet egy 81 négyzetméteres épületszárnnyal és egy 11 négyzetméter alapterületű terasszal egészítették ki, valamint sor került a 95 négyzetméternyi tetőtér beépítésére is. A bővítés eredményeképp a dolgozói létszám is megnövekedett négy fővel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.