Bulvár

Paprikasó a Dugonics téren + FOTÓK

Paprikasó a Dugonics téren + FOTÓK

2010. október 3., vasárnap
Paprikasó a Dugonics téren + FOTÓK

Második helyet nyert a SZEGEDma.hu slambuca, a polgári ühüm

A szemerkélő eső ellenére igazi paprikás hangulat uralkodott szombaton a Dugonics téri szökőkút körül. A főzőverseny résztvevői Benke Laci bácsi gondos tanácsai kíséretében mutatták be azt, milyen változatosan is lehet felhasználni a pirospaprikát. Amíg a Rendezvényház által szervezett hétvégi kavalkádon a felnőttek a különféle ízletes pálinkákat, réteseket kóstolták, érdeklődve szemlélték a rotyogó bográcsok tartalmát, addig a gyerekek kipróbálhatták a garantáltan környezetkímélő kézzel hajtott forgót, királyi lángost csemegézhettek, sárkányharcot vívhattak. De a pónik sem pihentek, miközben Utasi Árpi ízes mesemondása ragasztotta a színpad elé az apróságokat, a szökőkút elé pedig valódi apró színházat varázsoltak a Ládafia társulata által mozgatott bábok. A téren nyüzsgő érdeklődők a megannyi sátorban ízlelhették, szagolhatták, kóstolhatták a kézműves termékeket, ételeket-italokat. A bográcsos főzőversenyen a Rádió 88 hozta el a főfőzőkupát, míg a SZEGEDma.hu csapata által roppanós krumplival és mangalicaszalonnával serkentett, gravitációs sózású, szívvel-lélekkel és legfőképp pálinkával kevert slambuc, a polgári ühüm második helyezést ért el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.