Közélet

Nemzeti ünnepet és hivatalos nyelvet Székelyföldnek

Nemzeti ünnepet és hivatalos nyelvet Székelyföldnek

2010. október 21., csütörtök
Nemzeti ünnepet és hivatalos nyelvet Székelyföldnek

November elsejéig az MPP-s tanácstagok minden háromszéki helyi tanácsban beterjesztik azt a határozattervezetet, amely elfogadása esetén helyi hivatalos ünneppé válik március 15-e és a város, falu saját ünnepe – jelentette be Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt megyei elnöke – olvasható az Erdély Ma hírportálon.

Így kívánnak érvényt szerezni az idén március 14-én megszervezett Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés (SZÖN) elfogadott határozatainak, és szeretnék, ha a helyi testületek nemcsak Háromszéken, de a Székelyföldön mindenütt megtennék ezt a lépést. Arról is döntöttek, hogy kérik, az Európa Tanács (ET) küldjön jelentéstevőt, aki felméri a székelyföldi helyzetet, értékeli, mennyire jogos az itt élő magyarság autonómiakövetelése. Érvényt kívánnak szerezni a SZÖN harmadik határozatának, amely a magyar nyelv székelyföldi hivatalossá tételére vonatkozik, ehhez azonban parlamenti döntésre lenne szükség. Az RMDSZ-es képviselőket kérik meg, terjesszék be az erre vonatkozó törvénytervezetet, ha elutasítják, akkor szintén az ET-hez fordulnak, a testület ugyanis egymillió aláírás összegyűjtése esetén hajlandó határozatot elfogadni egy-egy üggyel kapcsolatosan. Az MPP addig is kéri a székelyföldi polgármestereket, önkormányzatokat, használják a magyar nyelvet, a határozatokat, nyomtatványokat anyanyelvükön is készítsék el, hisz erre a törvény is lehetőséget biztosít, amivel, sajnos, nagyon sokan nem élnek - mondta Kulcsár Terza József.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.