Közélet

Nem tagadták meg a szegfűt

Nem tagadták meg a szegfűt

2010. október 5., kedd
Nem tagadták meg a szegfűt

Ujhelyi István normális, szakmai-politikai együttműködésre számít a frakciók között az újonnan felálló, szerény fideszes többségű felálló szegedi közgyűlésben. Véleménye szerint a szocialisták szegedi győzelme azt mutatja, hogy baloldaliként, szegfű logóval is lehet választást nyerni - írja az atv.hu.

Ujhelyi

szerint az MSZP sikere annak tudható be, hogy 8 éve folyamatosan jelen vannak a lakosság körében. A politikus cáfolta azt a felvetést, mely szerint a szocialisták egy civil szervezet mögé bújva kampányoltak volna, hiszen

Botka László

és a többi szocialista jelölt is az MSZP-Összefogás Szegedért színeiben indult. Szegeden senki nem tagadta meg a szegfűt, a párt logója minden egyes plakáton szerepelt. "Büszkén vállaljuk baloldaliságunkat és a párt nevét is odatettük minden egyes rendezvény mellé" – fogalmazott.

További részletek az atv.hu-n.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.